Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kémes hármas (This Means War)

2012.02.27. 21:15 koimbra 10 komment

 

 

McG a reklám-és zeneiparban ténykedett és sok kollégájához hasonlóan neki is megfordult a fejében „Mi lenne, ha kipróbálnám magam a mozi világában?” Jöhetett a Charlie angyalai sorozat akciósított filmváltozata és csinálhatott sport-drámát is, ám leginkább arról híresült el, hogy a Terminátor franchise-t a gödör legaljára juttatta, ahonnét még maga a Skynet sem találja a kiutat. Ahelyett hogy megszégyenültem visszakullogott volna klipeket gyártani inkább belevágott a This Means War-ba.

Tuck (Tom Hardy) és Franklin (Chris Pine) a CIA két szuperügynöke, olyan fickók ők, akik nem rettennek meg, ha kicsit lövöldözni kell, még jó, hogy pontosan céloznak, a galád bűnözők pedig egy méterről is mellé lőnek. A két jó barát kissé hajba kap, mikor ugyanarra a szöszi hölgyre vetnek szemet és nem félnek használni a Hivatal erőforrásait, hogy megfigyeljék egymást udvarlás közben.

Romantikus akció-vígjátékként próbálták találni, reménykedhettünk benne, hogy lesz elég csonttörő bunyó és néhány lövöldözés és hogy McG-nek van humora. A rendező legalább akcióban otthon van, de mint kiderült humorban nincs. Ugyan szinte azonnal belecsöppenünk a hülye akcentussal bíró főgonosz (Til Schweiger) emberei és hőseink közötti heves pisztolypárbajba, ám a célpont ezután eltűnik és csak akkor bukkan fel ismét, amikor a forgatókönyvírók végképp kifogynak az egyébként sem frappáns ötletekből. Eddig kell várni, hogy ismét golyók fütyüljenek a fülünk mellett.

A galád Heinrich kézre kerítése tehát abszolút másodlagos feladat, inkább csak a keretet adja a filmnek. A másfél órás játékidőből úgy 10 percet szentelhetnek neki, a maradékban azt nézzük, hogy a CIA két derék ügynöke egymást figyeli és lesik a barátnő minden egyes megmozdulását, bevetnek mindent, hogy elnyerjék a kedvelt nő szívét. Előkerül a Titanic, néhány kutyus és még Sádét is bevetik, csak hogy mosolyt csaljanak az arcunkra. Hiába az erőlködés, a próbálkozások közül csak kevés az, ami célba ér.

 

Bradley Cooper és Sam Worthington kivételen jó érzékkel maradt távol a filmtől, megüresedett helyükre inkább Vince Vaughn-t és Owen Wilsont kellett volna szerződtetni, egyszerűen értük kiált a két szerep. Hardy kissé unottan, amolyan „ki kell fizetnem a csekkeket” hozzáállással udvarol vagy emeli fel fegyverét, Pine sem tűnik túl lelkesnek, Angela Bassett a CIA főnökeként még annyit sincs jelen, mint egy átlagos krimi sorozat rendőrkapitánya: néha felbukkan, szól egy-két szót, majd lelép a színről. Reese Witherspoon az egyedüli, akin látni az igyekezetet (12 millióért meg kell dolgozni), bár megerőltetni nem nagyon kellett magát.

Ráfért volna a filmre egy pótforgatás, bár ebben az esetben úgy a 80 %-át újra fel kellett volna venni. Teljesen félresiklott a film, a sínre még Will Smith producer sem tudta visszatenni. Szórakoztatónak kellene lennie, de nem az, nevetni kellene rajta, ám nem lehet. Kellemes másfél órára vágysz? Akkor ez nem a Te filmed. Részemről 30 %.

imdb: 6,4
rottentomatoes: 26 %

Büdzsé: 65 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33 millió dollár
Eddigi összbevétel: 44 millió dollár

Címkék: akció iromány vígjáték 30 % this means war

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr294218306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2012.02.27. 21:56:31

A trailer pedig nem tűnt rossznak,sokat filóztam,hogy beüljek-e rá,de végül nem mertem. McG nevét hallva,azért reménykedtem nem lesz ez olyan rossz.

mereszet 2012.02.27. 22:09:07

Most néztük meg haverokkal és igazából rohadt jól szórakoztunk.
A film közepén nekem a Kellékfeleség jutott róla eszembe.
( az eleje gagyinak tűnhet, de később beindul..)

nemecsek ernő áruló 2012.02.28. 12:47:30

Picard junior, és Kirk junior.
Epic casting. :)

suo tempore 2012.02.28. 18:08:43

az ott középen Witherspoon a plakáton? jesszus, meg sem ismertem, minek kellett 20évest csinálni belőle?

Mese92 2012.02.28. 21:11:22

Ha engem kérdeznének, Hardyt választanám :P xD

Armida · http://armida.freeblog.hu/ 2012.03.01. 12:17:51

Tényleg úgy forgatták le a filmet, hogy az egyik verzióban Hardy-val, a másikban meg Pine-al jön össze a csajszi? A film facebook-os oldalán azt ecsetelték, érdekes lesz, hogy melyik verzió, melyik moziba kerül.

@Mese92: én is. :D

Krizzta · http://krizzta.blog.hu/ 2012.05.14. 16:29:16

Most jutottam hozzá, nem lesz a kedvenc filmem, de egyszer nézhető.

@Mese92: teljesen igazad van, Hardy!!! :)

nikodémus 2012.05.18. 20:34:03

Volt az alapötletben némi fantázia, de a végeredmény limonádénak is kevés.

Dean6 2012.05.20. 01:37:06

Annyira sok potenciál volt benne,de elég hamar kifulladt. Akció kevés van benne,a szerelmi szál erőltetett,a poénokból is kevés van benne,nem igazán értem,hogy mit is akartak. McG-ben bíztam de ez nagyon nagy katyfasz lett.
Spoiler:
Persze meg a barátság a végén megmaradt,hát hogyne, nagyon reális lett az egész baráti szál,Hardy helyében kinyírtam volna a másikat,erre meg semmi sem lett.
Nem jó film...csalódott vagyok.
4/10
süti beállítások módosítása