Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Problémák Tony Jaa körül

2012.04.28. 18:38 koimbra 6 komment

Tony Jaa az Ong Bak harcművész alkotással tett szert nemzetközi hírnévre, majd A sárkány bosszúja (Tom Yum Goong) sem muzsikált rosszul, de egy ideje valahogy nem megy a riksa úgy, ahogy kellene.  Nyolc hónappal ezelőtt kezdődött A sárkány bosszúja 2 forgatása, de eleddig egyetlen nyomorult képkockát vagy színfalak mögötti videót se tettek közzé.

Mi lehet ennek az oka? A stúdió elvileg teljes mellszélességgel a produkció mögött áll, rábírták Prachya Pinkaewet, az Ong Bak rendezőjét, hogy dirigálja le a filmet, sőt, emiatt egy időre parkolópályára tették a Chocolate második felvonását is. Panna Rittkrait (Jaa mentorát) megtették kaszkadőrkoordinátornak és még Jija Yanint és Kazu Thangot is leszerződtették mellékszerepekre. Augusztusban indultak a munkálatok és azóta semmit nem lehetett hallani a projekt felől.

Mint kiderült, a filmet még csak 40 %-ban forgatták le, azaz jelentős csúszásban vannak és bizonyára a költségvetés is kilőtt az egekbe. Jaa viszont nem zavartatja magát, május 3-án elveszi barátnőjét. Sok boldogságot a párnak, de inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy valahogy gatyába rázza a folytatást. Gyakorlatilag ez az utolsó esélye, hogy nagyobb közönség előtt is megcsillogtathassa harcművész tudását, neve lassan feledésbe merül.

Már az Ong Bak 3 is rengeteg negatív kritikát gyűjtött be és annak a második része miatt is sokan szívták a fogukat. Az Ong Bak 2-vel sem tudták tartani az ütemtervet és alaposan túllépték a büdzsét, Jaa pedig se szó, se beszéd eltűnt a dzsungelben cirka két hónapra. Sokan arról suttogtak, hogy fekete mágiával kezdett foglalkozni, néhányan pedig arról beszéltek, hogy a színész alaposan összeveszett a stúdióval, még emberrablást is lehetett hallani.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr694478313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.04.29. 00:14:52

Én úgy tudtam, hogy kopaszra borotválta a fejét, majd szerzetesnek állt, hogy megtalálja a lelki békéjét :D

Sanosuke 2012.04.29. 11:40:08

remélem gyorsan magához tér.

ő harcra született.

Spawn85 2012.04.29. 11:48:02

"...valahogy nem megy a riksa úgy, ahogy kellene."

Ezen a részen jót nevettem. :D

Amúgy van már Ong-Bak 3? Nekem már a kettő sem nagyon tetszett.

Buchek8 2012.04.29. 12:00:36

Az Ong Bak nagyon jó volt, a többi valahogy felejtős volt számomra.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.04.29. 12:37:30

@Dr.Jones: Igen, erről is volt szó a blogon, a link is benne van a posztban.

Maya-- 2012.04.29. 22:34:26

szeret bújocskázni, az már biztos.
süti beállítások módosítása