Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: R uralom

2012.07.01. 21:34 koimbra 8 komment

ted.jpgKöztudott, hogy Hollywoodban a fejesek hidegrázást kapnak, ha elhangzik az R kategória megjegyzés. Ám olykor-olykor érkezik egy-két durvább alkotás, amely bebizonyítja, hogy a közönség igenis vevő az R-re, legalábbis a Ted-re és a Magic Mike-ra csak úgy özönlött a nép.

Mark Wahlberg neve mostanság igazán szépen csillog az Álomgyár egén, a Pancser police akció-vígjáték után A harcos drámával áll helyt, majd a Csempészek thriller remake-kel bizonyított. Seth MacFarlane pedig kultikus arcnak számít, a Family Guy sorozata mögött népes rajongótábort tudhat. Mi lesz abból, ha ők ketten összefognak? Fene nagy marhulás. A Ted-ben ugyanis Wahlberg mellett életre kelt teddy maci császkál, dohányzik, iszik és káromkodik. 54 millió dollárt kasszírozott az alkotás, amely úgy-ahogy helyre is állította az R kategóriás vígjátékokba vetett hitet, amiben a lelket csak a 21 Jump Street tartotta az elmúlt pár hétben. Hiszen az erős marketing ellenére is leszerepelt A diktátor és Adam Sandler is hiába bízott benne, hogy még mindig képes tömegeket bevonzani a mozikba, az Apa ég elhasalt.

Idén nagyon megy a szekér Channing Tatumnak, nem hiába rendelt el pótforgatás a Paramount a G.I. Joe folytatásához. Ha a közönségnek ő kell, akkor több olyan jelenetet kapnak, amelyben ő játszik. A Fogadom és a 21 Jump Street sikere után a Magic Mike sztriptíz-chippandale alkotással jelentkezett, aminek a rendezését Steven Soderbergh vállalta be. Eredmény? Közel 40 millió dollár. Pénteken a csajok gyorsan elrohantak a mozikba, 18 millió dollárt kasszírozott a 7 millióba került film, szombatra erős visszaesés következett, pedig általában ekkor emelkedni szokott a bevétel, második napján csupán 10 milliót szedett össze. Jól szórakoztak a kritikusok is, a Rotten Tomatoes-on 79 %-os az átlaga.

Tyler Perry idén másodjára jelentkezik, az úriember évente megbízhatóan szállít 1-2 alkotás az afro-amerikai közönsége számára. Ezúttal a saját maga által megformált Madea áll a középpontban és mivel a karaktert eléggé kedvelik és ismerik a Madea's Witness Protection 26 millió dollárt szedett össze a kasszáknál. Ezzel úgy 55-60 millió dollárig húzhatja.

Épphogy befért a top 10-be a People Like Us, a forgatókönyvet Alex Kurtzman és Roberto Orci írta, a szokásostól eltérően nem akciófilmet, hanem drámát vetettek papírra. Sőt mi több, Kurtzman a rendezői teendőket is ellátta. Ám hiába szerződtettek egy rakat ismertebb nevet a filmre – Chris Pine, Michelle Pfeiffer, Olivia Wilde, Elisabeth Banks, Philip Baker Hall – a közönséget valahogy nem érdekelte az alkotás. Tehát Kurtzmanék jobban teszik, ha visszatérnek a megszokott robbantásokkal és látvánnyal teli művekhez.

Régebben bemutatott filmek: Még két hét áll Merida rendelkezésére, hogy alaposan megszedje magát (akkor érkezik a következő Jégkorszak). 10 nap alatt 131 millió dollárt folyt be a kasszába, úgy tűnik, hogy a 200 millió bevétele nem lehet akadály számára. A Pixar bátor hősnője nem jelentett túl nagy konkurenciát a Madagaszkár 3-nak, ami éppen megcsípte a 180 milliót, a 3D-s animációs film ezzel lekörözte a második felvonást. 63 %-kal termelt kevesebbet Abraham Lincoln, csekély 6 millió dollár került a kasszákba. A Prometheus 118 millióig, a Hófehér és a vadász 145 millióig tornászta fel bevételét. A Bosszúállók a héten átgyalogolt a 600 millión, ezúttal 4 milliót szedett össze.

Essen szó A csodálatos pókemberről is. A héten debütált néhány országban, Koreában 13 millió dollárt kasszírozott, soha egyetlen film sem nyitott itt ennyivel. Indiában valamivel többet gyűjtött össze, mint 5 millió, többet, mint a Bosszúállók. Mondjam, hogy a legjobban kezdő amerikai film az ország történetében? Hong Kong-ban és a Szingapúrban is

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Ted

54,10

54,10

-

50

Előzetes,
jelenetek

Magic Mike

39,15

39,15

-

7

Előzetes

Merida, a bátor

34,01

131,68

- 48,7

185

Előzetes , videók

Madea's Witness Protection

26,35

26,35

-

20

Madagszkár 3

11,81

180,01

-40,1

185

Iromány

Abraham Lincoln: A vámpírvadász

6,00

29,03

- 63,2

69

Előzetes

Prometheus

4,92

118,26

- 50,3

130


Holdfény királyság

4,87

18,40

+ 43,6

16

Előzetes

Hófehér és a vadász

4,40

145,59

- 45,5

170

Iromány 

People Like Us

4,36

4,36

16

Előzetes

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr694622672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.02. 08:41:32

nem is baj, hogy csinálnak filmet felnőtteknek is, nem csak gyerekeknek...

Söci 2012.07.02. 08:50:48

Nálunk elhalasztották az Abraham Lincolnt meg a Tedet is augusztus végére?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.02. 10:39:51

@Söci: Hát fogalmam sincs, hogy a vámpírvadász Lincolnt itthon mikor mutatják be, de a Ted augusztusban érkezik.

kerdezo83 2012.07.02. 11:06:43

Kérdés: Mikor tekinthetünk egy filmet anyagilag „null-szaldósnak”? Úgy értem, valahol már olvastam, hogy elsősorban az számít, hogy a hazai (Amerikai) bevétele mennyi. Mert sok film van, ami világviszonylatban behozta az árát, csak Amerikán belül nem volt sikeres és mégis azt mondjuk róla, hogy bukta. Igazándiból a Prometheust figyelem és még a bekerülési összeget se érte el. (A büdzsé tartalmazza a promóciós és reklám költségeket is vagy csak simán a gyártási költségeket jelenti?)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.02. 11:42:24

@kerdezo83: A büdzsé nem tartalmazza a marketingre elköltött összeget.
A bevétel 55 %-a megy vissza a stúdióhoz.
Hogy mikor tekintünk egy filmet sikeresnek? Jó kérdés. Általában ha már Amerikában a bevétel eléri a büdzsé szintjét már sok producer elégedettségének ad hangot. Erre ugye még úgyis rájön a DVD és Blu ray kölcsönzések és vásárlások.
Pl. A szállító is azért folytatódott, mert házimozis forgalmazásában piszok jól termelt.

NZ79 2012.07.02. 20:01:44

Hát csak ne rázza a hideg az R-kategóriától a fejeseket....Érdekes tendencia,hogya 80-as, 90-es években az éves top 10-be(amerikai bevételek alapján) legalább 2-3 R kategóriás film
került be.Ez a folyamat egyértelműen az ezredforduló után változott , mindent eluralt a PG-13 őrület...pedig annak idején a Halálos fegyver-filmek,a Die Hard filmek,a T2, vagy Eddie Murphy szabadszájú vígjátékai kasszát robbantottak..

verhold 2012.07.02. 23:40:10

@NZ79: ez így van, csak az a szomorú helyzet, hogy azóta nagyot változott a világ..... a stúdiók és azok főnökei még pénzéhesebbek, már ha az egyáltalán lehetséges, és miután történt 1-2 R-es bukta, hirtelen elvesztették a bátorságukat :(
azóta meg.... örülhetünk, ha egyáltalán kijön normális, igényes R-es film, nemhogy még jó bevételt is hozzon. mindent visznek a gagyi PG-13-asok (senki ne értsen félre, ott is vannak jó filmek dögivel... de most gondolkodjatok el komolyan egy kőkemény, vérben tobzódó R-es Rozsomák filmen (csak azért sem Farkas :P )... mi királyság lenne már az :D )
süti beállítások módosítása