Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A legjobban kereső színészek

2009.06.11. 10:10 koimbra 9 komment

 A Forbes magazin készített egy listát, amely a 2008 június és a 2009 június között legjobban kereső színészeket tartalmazza

A mezőnyt Harrison Ford vezeti, akinek elég volt egyetlen film, az Indy 4, hogy ezt a helyet kiérdemelje. A Paramount stúdió olyan megállapodást kötött Steven Spielberggel, George Lucassal és Harrison Forddal, ami szerint a film profitját szétosztják közöttük. A produkció 786 millió dollárt termelt a kasszáknál, amiből még levonták a produkciós és marketing költségeket. Ford így is 65 millió dollárral lett gazdagabb.

A második helyezett Adam Sandler, aki a Ne szórakozz Zohannal,  az Esti mesék és az idén bemutatandó Funny People után 55 millió dollárt kasszírozott.

Will Smith a harmadik a Hancock és a Hét élet keresetével, míg Eddie Murphy a negyedik helyet kaparintotta meg Az üresfejű után kapott summa miatt.

A munkamániás Nicolas Cage 6 filmmel is jelentkezett ezelatt az időszak alatt, ő az ötödik pozíciót érdemelte ki.

Johnny Depp csak a tizedik, aki legutóbb még a második volt az akkoriban bezsebelt 72 millió dollárral.

A lista első 15 helyezettje:

  1. Harrison Ford - 65 millió dollár
  2. Adam Sandler - 55 millió dollár
  3. Will Smith - 45 millió dollár
  4. Eddie Murphy - 40 millió dollár
  5. Nicolas Cage - 40 millió dollár
  6. Tom Hanks - 35 millió dollár
  7. Tom Cruise - 30 millió dollár
  8. Jim Carrey - 28 millió dollár
  9. Brad Pitt - 28 millió dollár
  10. Johnny Depp - 27 millió dollár
  11. George Clooney -  25 millió dollár
  12. Russel Crowe - 20 millió dollár
  13. Robert Downey Jr. -  20 millió dollár
  14. Denzel Washington - 20 millió dollár
  15. Vince Vaughn - 14 millió dollár
Címkék: érdekesség

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr281178284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.12. 14:53:58

Most olvasom aeon fluxnál, hogy most Forman bácsi kelt ki a zinternetes kalózok ellen, mondva, hogy ezek egy csomó, a filmiparban a túlélésért küzdő ember megélhetését veszik el....

Most tényleg minden populista demagógia nélkül, csak kínoz a kérdés: - Esetleg, netalántán. Nem lehetne-e ésszerűbben elosztani azt a bevételt? Nehogy már évi egy millió $-ból ne lehessen luxusszínvonalon megélni BÁRHOL a világon, pl. Harrison Indy Solo a maradék 64 millió $-ból eltarthatná Hollywood összes éhező tömegét. Vagy kevésbé pikírten, a kisfizetésű műszak, statisztéria, egyéb személyzet ennyi pénzből lényegesen jobban élhetne, ha a sztárok és a producerek nem lennének olyan iszonytató módon MOHÓK.

Perillustris 2009.06.12. 15:43:04

@efes: "Nehogy már évi egy millió $-ból ne lehessen luxusszínvonalon megélni BÁRHOL a világon."

Annyiból tényleg nem lehet.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.12. 17:12:53

@Perillustris: szerintem meg igenis meg lehet élni napi 2730 dollárból. Akinek ennyi nem elég, az kocsog.

Perillustris 2009.06.12. 23:27:24

@efes: L u x u s színvonalról volt szó. Arra kevés. Nekem egy hétre is elég lenne annyi.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.13. 12:25:44

@Perillustris: Luxus színvonalra is elég. Az agyament, arab olajherceges-orosz maffiózós pénzszórás baromság, nem luxus. De ez az egész arra vonatkozik amúgy is, hogy túlzásnak tartom soktízmillió dolláros gázsik kifizetését akkor, amikor sír a szája az egész szájbakúrt halivúdnak, hogy így az illegális letöltés, meg úgy a kalózok...

Erre mondom: egy filmért egy milla, dollárban igen tisztességes fizetés. Annyiból cakpakk leforgatok neked egy filmet, noname, de jó színészekkel, akciókkal, lófaszmindenkolbásszal.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.13. 12:35:38

@efes: Szerintem meg az lenne a tisztességes fizetés, hogy a bevétel után részesedjen a színész. Ha sikeres a film, akkor kaphat akár 20-30 millát is, ha bukik, akkor nem kap semmit.
pl. Stallone is évekig gyártotta a buktákat mégis megkapta a 20-ast, ugyan nekem tetszettek a filmjei, de mégsem volt sikeres.
Így legalább a filmek költségvetése is kevesebb lenne, nem indulna egyből mondjuk 50 milláról mert van benne két sztár meg egy nagy rendező.

Perillustris 2009.06.13. 21:43:41

@koimbra: Ez a felosztás egyre inkább terjed, persze el kell jutni bizonyos szintire, hogy alkudozhass egy filmstúdióval.

Másrészt tegyük át a dolgos mindennapokba a fenti példád. Elmész dolgozni egy céghez, mondjuk könyvelőnek. Tisztességesen dolgozol, a bejövő és kimenő számlákat rendben iktatod, stb. Tehát nincs gond a munkád színvonalával.

Év végén kiderül, hogy a cég nem termelt profitot, azaz "megbukott". A főnököd eléd áll, s közli: nem kapod meg az éves fizetésed. Bevállalnád?

Perillustris 2009.06.13. 21:45:32

@efes: Ez már filozófia. Mekkora a monitorod kijelzőjének mérete?
süti beállítások módosítása