Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sztár voltam: Mickey Rourke

2008.06.21. 08:33 koimbra 20 komment

Mickey Rourke 1956-ban született Philip Andre Rourke néven, kezdetben boxolni tanult, mivel kemény környéken nőtt fel, de érdeklődött a színészet iránt is.

Első szerepe Steven Spieberg Meztelenek és bolondok (1941-büdzsé 35 millió dollár, összbevétel 92 millió dollár) ) filmjében volt 1979-ben, majd 1980-ban játszott a Mennyország kapujában (a filmről bővebben itt), amely csődbe vitte a United Artist stúdiót.

 

1981-ben kapta meg a legelső főszerepét A test melegében (Body Heat -amerikai bevétel 24 millió dollár), egy gyújtogatót alakított. Rendező Lawrence Kasdan volt, aki a Wyatt Earp-öt rendezte, de ő írta a forgatókönyvét A jedi visszatérnek és a Több, mint testőrnek többek között.

 

1982-ben szintén főszerepelt Barry Levinson Étkezde (Diner- 14 millió dollár bevétel) filmjében. Az Étkezde azóta kultfilm lett és benne volt még Steve Guttenberg, Kevin Bacon, Daniel Stern is. 1983-ban a Rablóhalban (Rumble Fish) játszott, amit Francis Ford Coppola rendezett, ez folytatása volt A kívülállóknak. A filmben olyan színészek játszottak, mint Dennis Hopper, Vincent Spano, Diane Lane, Nicolas Cage, Chris Penn, Larry Fishburne.

 

1984-ben Az alvilág pápája (The Pope of Greenwich Village) filmet játszották a mozik tőle,  sajnos ez a krimi-dráma nem szerepelt jól (6 millió $), de videón kultfilm lett belőle. Rourke ezt tartja a legjobb filmjének. Eric Roberts, a film másik szereplője is ezt tartja az egyik legjobb filmnek, amiben szerepelt. A sztoriban Rourke és Roberts kirabolná egy cég széfjét, de a maffia is érdekelt az ügyben.

 

1985-ben Oliver Stone forgatókönyvéből rendezte meg Michael Cimino A sárkány évet (Year of the Dragon), akinek ez volt a visszatérése a Mennyország kapuja bődületes buktája után. Henry Chinaski alkoholista írót játszotta, Oliver Stone filmjében a Sárkány évében, a kritika dícsérte őt, de a filmet 18,7 millió dollárt hozott és jelölték az Arany Málnán a legrosszabb forgatókönyv és legrosszabb színésznő kategóriában.

 

A 9 és ½ hét (9 and ½ Weeks) szintén ismert film lett, Kim Basinger és Mickey Rourke is szexszimbólummá vált. Joe Cocker számát, ami a filmben is felhangzik You Can Leave Your Hat On-t pedig rogyásig játszották a rádiók. A rendező Adrien Lyne volt, kinek a Jákob lajtorjája klasszikust köszönhetjük, de a hasonló 9 és ½ hét filmekben is van tapasztalata, ő rendezte A hűtlent és a Végzetes vonzerőt.

 

1987-ben az Angyalszívben (Angel Heart -büdzsé 17 millió dollár -rendező Alan Parker) játszott, amiben Robert De Niro alakította Lucifert, majd a Törzsvendégekben (Bar Fly – rendező Barbet Schroeder) ) a kritika éltette Rourke-ot, ebben egy alkoholista írót alakít. Még ebben az évben játszott egy megcsömörlött IRA terroristát az Ima egy haldoklóért drámában (A Prayer for the Dying). Rourke alkarjára egyébként egy IRA jelkép van tetoválva.

 

1988-ban mutatták be A hallgatag bunyóst,(Homeboy) aminek a forgatókönyvét is ő írta, a film a saját életét dolgozza fel, így gyakorlatilag Rourke saját magát alakíthatta.

 

A Johnny, a jóarcúban (Johnny Handsome) egy olyan férfit játszott, kinek arca születésétől deformálódótt, mivel a társadalom nem fogadja be igazán, ezért bűnözők között él, egy nap feldobják. Miután szabadul bosszút esküszik, retteghet ki feldobta. Walter Hill rendezte a filmet, aki ekkoriban még szintén jó nevű akció rendező volt. Rourke mellett feltűnt még Morgan Freeman, Lance Henriksen és Forest Whitaker is.

 

1990-es évek elejétől karrierje elindult a lejtőn, pénzügyileg és kritikailag is. 1990-ben bevállalt még egy erotikus filmet, a Vad Orchideákat (Wild Orchid-am. bevétel 7 millió dollár), Carré Otisszal az egyik szereplővel házasságot kötött, de az ex-modell egy évre rá elköltözött tőle, mondván Rourke többször verte őt. A Harley Davidson és Marborlo Man akcióban Don Johnson volt a partnere, aki inkább a sorozatok világában volt otthon. A film megbukott (büdzsé: 23 millió dollár, bevétel 7 millió dollár), de videón később sikerré vált. Még ebben az évben A félelem óráiban (Desperate House) egy bűnözőt alakított, aki megszökik a börtönből és egy családi otthonban húzódik meg bandájával, míg a az üldözés abbamarad. Itt újból Michael Cimino-val dolgozhatott. A thriller nem aratott sikert (amerikai bevétel 2,7 millió dollár), ez Ciminonak és Rourke-nak sem jelentett jót.

 

A producerek és a rendezők is panaszkodtak rá, hogy kezelhetetlen, soha nem lehet tudni, hogy éppen mitől sértődik be, mikor kapja fel a vizet.

 

Rourke inkább visszatért az ökölvíváshoz is, ahol sikereket könyvelhetett el. Míg boxolt, bevállalt pár filmet. A Fehér sivataghoz megvolt minden, Roger Donaldson sikeres rendezőnek számított, Willem Dafoe-t is ismerték, benne volt Samuel L. Jackson ésMary Elizabeth Mastrantonio, de a krimi megbukott .

 

1995-ben vonult vissza a ringtől, de a filmek terén nem tudott jól választani, visszautasította Butch szerepét a Ponyvaregényben, amit végül Bruce Willis kapott meg. 1996-ban Tupac Shakurral szerepelt az Önpusztítókban (Bullet), maga Rourke írta a forgatókönyvet is. A film egyből a tékákban landolt. 1997-ben A nyerő párosban (Double Team) Jean Claude van Damme és Dennis Rodman üldözte őt. Van Damme próbálta magát a box office lista élére felnyomni, ezért Tsui Hark hong-kongi akciórendezővel dolgozott, de nem sok eredménnyel. Ebben az évben mutatták be a 9 és ½ hét folytatását, amiben már Basinger nem szerepelt, ezt a filmet nem mutatták be a mozik, videón jelent meg. Az imdb-n a legrosszabb 52. film. Még ebbe az évben Az esőcsinálóban (The Rainmaker) vállalt kisebb szerepet, ahol Matt Damon volt a középpontban.

 

1998-ban szerepet kapott Terrence Malick háborús drámájában. Az őrület határán (Thin Red Line) filmből azonban jelenetét úgy ahogy volt kivágták.(John Travolta viszont szerette volna, ha a végső vágásban ő se lenne jelen.) Ezek után is sikertelen filmek és „csak videón” alkotások válogatták egymást.

 

Az utóbbi években leginkább csak mellékszerepekben tudott feltűnni filmekben. Get Carter-ben (büdzsé 63 millió dollár, összbevétel: 19,4 millió dollár) Sylvester Stallone volt a főszereplő, az Ígéret megszállotjában (The Pledge -büdzsé: 35 millió dollár, összbevétel 29,4 millió dollár) pedig Jack Nicholson A porban (Spun- bevétel 411.119 dollár) sem ő volt a középpontban.

 

Az utóbbi években tudott egy kicsit talpra állni. Robert Rodriguezzel Tony Scottal kétszer is forgatott. Scottal a Tűzben edzett férfiben (Man on Fire) Denzel Washington indít egyszemélyes bosszúhadjáratot, Rourke-nak csak egy kis szerep jutott (összbevétel: 130 millió dollár) a Domino-ban Keira Knightly-val volt a középpontban, de az akció csúnyán megbukott (50 milliós büdzsé, 10 milliós amerikai bevétel). Rodriguez filmjében a Volt egyszer egy Mexikóban tűnt fel (Once Upon a Time in Mexico), ami a Desperado folytatása volt, bár az igazi főszereplő Antonio Banderas és Johnny Depp volt (büdzsé: 29 millió dollár, amerikai bevétel: 56 millió dollár, összbevétel: 98 millió dollár). A Sin City-ben viszont már ő volt a főszereplő, régebben néhány kósza cikk szólt arról, ha esetleg elkészültek volna a film folytatásai hamar, talán Rourke újra válogathatott volna a nagyobb, jobb ajánlatokban. Sajnos azonban a Sin City kettőre és háromra még várni kell, Rodriguez mással van elfoglalva.

 

Idén láthatjuk az Informersben, ami Bret Easton Ellis forgatókönyvéből készül, Winona Ryder és Billy Bob Thornton lesznek a partnerei. Jövőre pedig Darren Aronofsky (A forrás) válogatta be őt a a The Wrestler drámájában.

 

A összeállítás elkészítésében segített a wikipedia és az imdb

Címkék: hírességek mickey rourke

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr28527784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.06.21. 10:03:00

Játszott egyébként egy 1989-es olasz filmben is aminek Francesco volt a címe, ő alakította Szent Ferencet benne, Helena Bonham Carter pedig Szent Klárát.

Elsőre meglepődtem a szereposztáson, de kellemes csalódás volt a játéka. :)
Az imdb-n csak 5,8-a kapott a film, de jelölve volt Arany Pálmára is.

dissou 2008.06.21. 10:07:33

meg volt valami eletrajzi film is amiben assisis Szent Ferencet alakitotta.

frank 2008.06.21. 10:09:02

Killshot jön idén, ha minden igaz

shoti 2008.06.21. 10:18:01

Jó összeállítás, nyílván azért hiányzik egy-két film, de nem várhatja el senki, hogy mindent megemlítsünk, felesleges, jól van ez így.

A többieknek: van még a blogon pár ilyen összeállítás, pl Kevin Costner vagy Demi Moore, érdemes megézni azokat is, azok is jók
Ezmeg Steven Seagal
filmdroid.blog.hu/2008/04/14/sztar_voltam_steven_seagal

tony 2008.06.21. 10:19:10

a fehér sivatag szerintem nagyon jól sikerült.. (ma már kicsit lassú)

zamek 2008.06.21. 10:22:23

szeretnék én ilyen bukott színész lenni:DDDD

nem kéne ezeket a címeket kicsit átgondolni?

ha valaki csak az angyalszívet megcsinálhatta volna helyette, verhetné a seggét a földhöz örömében:DDD

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.06.21. 10:32:43

Rourke ábrázatáról miért nem volt szó? Tudom, hogy ez nem egy bulvármagazin, de nem lehet nem észrevenni, hogy Rourke képe valahol '95 körül átment zombiba (állítólag a bokszolás következtében).

Hicudzsi · http://spakli.blog.hu 2008.06.21. 10:37:19

Shoti én csak érdekességképpen említettem meg, nem hiánypótlóként :) nekem nagy meglepetést okozott az a film, mert a fickót becsuktam a szexszimbólum és többnyire lecsúszott karakterek közé :)

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.06.21. 10:39:01

Igen, elég döbbenetes változáson ment keresztül, 2x akkora lett az izomzata és a feje meg teljesen betorzult. Talán valami szteroidkúra lehet mögötte..

hengerfejtömítés 2008.06.21. 10:39:04

Valóban, csak az angyalszív miatt megérte hogy elkezdett színészkedni

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.06.21. 10:43:50

Jó poszt!! Gratula!

A filmjei közül ami még említésre méltó (szerintem legalábbis), az az 1987-es Ima egy haldoklóért.
(Rourke partnerei voltak pl.: Bob Hoskins, Alan Bates, Liam Neeson)
Egyik kedvencem - sajnos még nem találkoztam vele DVD-n.

A cím szerintem teljesen helytálló. Sztár volt.
Igaz, hogy nagyon nagy sztár, és hihetetlenül tehetséges színész - de úgy tűnik, hogy csak volt.

A pia-drog-plasztikai műtét kombó iszonyúan hazavágta a csávót.
Én egyáltalán nem szeretnék olyan lenni, mint ő :)

Lehet ezt másképp is csinálni - pl. ott van a vele egykorú Daniel Day-Lewis.
Mondjuk utolsó mohikán se szeretnék lenni :P

cyd 2008.06.21. 10:48:42

Szorított valami határidő, hogy ezt így össze kellett csapni?
A Sárkány évében alkoholista író? Egy csomó helyen a mondat zárójel előtti része köszönő viszonyban sincs az utánival.
Írtál Te már ennél értelmesebben is emlékeim szerint.
Ne haragudj, de ez így egy összecsapott szar. És még index címlap is :(

shoti 2008.06.21. 11:59:21

szerintme nem tűnik összecsapottnak, cyd meg biztos másnapos:)

Koimbra 2008.06.21. 15:59:44

Nem írtam bele az összes filmjét, néhány kimaradt.

cyd: emlékeim szerint nem nagyon írtál még ide, szóval szerintem összetéveszted a blogot egy másik oldallal, ennél jobbat itt nem olvashattál és nem is fogsz szerintem tőlem egyhamar, mi vagyis "én" már csak ilyen szarokat tudok csinálni. :)

tori bácsi 2008.06.21. 17:11:09

A Diner mekkora jóság, le is szedem megnézem mégegyszer.

Dante · http://videodrome.freeblog.hu/ 2008.06.21. 20:10:22

Az Informátorok a legjobban várt film nálam az idén, imádom Ellis összes könyvét, és a filmek is remekül sikerültek (az Amerikai Psycho 2 kivétel), ez pedig egyenesen zseniálisnak tűnik, tekintettel arra, hogy a könyv (inkább novella-kötet) milyen sokrétű, összetett és milyen remek stíluskavalkád is.

Hanaiwa 2008.06.22. 08:32:13

Oh,a Homeboy...micsoda film volt, százszor megnéztem ifjú koromban videón. Christopher Walken parádés alakítása...a film hangulata, micsoda mozi volt

SpiderJerusalem 2008.10.22. 14:28:30

A vicc csak az ,hogy a "lecsuszott zombi csavonak" akar egy alakitasa(angyalsziv pl de van meg sok mas jo is..) is tobbet er mint mondjuk az egesz kidman -cruise eletmu ..
süti beállítások módosítása