Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

24 7. évad első 4 rész után

2009.01.17. 20:21 koimbra 2 komment

Az Alias után a 24 volt az a sorozat, amelyet darálva néztem, örültem is, mint majom a farkának, hiszen egy jó akciószériáról van itt szó. Sajnos a hatodik évad elég gyengére sikeredett, ha nem néztem volna az előző évadokat az első negyedben bedobtam volna a törülközőt. Na de nagy nehezen véget ért ez is, csak remélni tudtam, ha lesz még egy nehéz napja Bauernek, akkor kicsit összeszedik magukat a készítők. Aztán tavaly év végén jött egy felvezető tévéfilm, ami szintén gyengén muzsikált, kezdtem elveszíteni a reményt azzal kapcsolatban, hogy ebből még valami jó ki fog sülni. Azért belevágtam, gondoltam majd lelövöm pár rész után ha úgy alakul.

Szóval Jack Bauer visszatért, itt van ismét, a kezdő percekben éppen kihallgatják, mikor egy FBI ügynök egy napra elkéri a volt CTU tagot, szükségük van rá, ugyanis Tony Almeida is feltűnt a színen, ami egyrészt azért meglepő, mert korábban elhalálozott, másrészt pedig nagyon úgy tűnik, hogy a sötét oldalra tévedt. Eközben a Fehér Házban két szálon zajlanak az események.

 

 

Hogy ki a jó és ki a rossz a 24-ben nem tudhatjuk biztosan, volt már olyan figura, aki nagyon szemétnek látszott, meg olyan is akadt, akiben meg lehetett bízni, majd később az ellenkezője derült ki róluk. Itt is lesz biztosan nem egy ember, aki nem az, akinek kiadja magát, majd Bauer kideríti.

Azt már tudjuk, hogy az FBI-ban és a Fehér Házban is be van építve valaki, személy szerint eddig még nem tudom kire adjam le tippemet. Lehet akár a szemüveges számítógépzseni csaj, vagy akár az ügynöknő, talán még maga Bill Buchanan is a rossz oldalra sodródott.

 

Az elnöknő nekem továbbra is nagyon unszimpatikus, minden másodpercben azt várom, hogy agyvérzést kapjon. (Csak engem irritál ennyire?) Azt viszont már most le merem fogadni, hogy Bauer a következő órák alatt biztosan beszélni fog Madam Prezidenttel (,már csak azért is, mert eddig mindig kooperált az elnökkel hősünk). Az FBI csaj pedig olyan teljesen kezdő színésznek tűnik, de ahogy utánanéztem van mögötte pár sorozat. Annie Wersching tölti be a jó nő szerepkörét is, régebben is akadt a 24-ben néhány eyecandy, pl. Marisol Nichols, Elisa Cuthbert vagy Reiko Aylesworth, a sor végére pedig odaillik Annie Wersching is, néha nagyon szerencsétlenül filmezik, ilyenkor csúnyul kicsit.

 

 

Az évad egyáltalán nem indul rosszul, sőt kifejezetten jól startolt, közel sem olyan unalmasan kezdett, mint a hatodik évad, ahol már a második résznél erőteljesen ásítoztam. Van itt összeesküvés, akció, remélem tartani tudják a szintet. Már csak azért is szeretném azt hinni, hogy átgondolt, izgalmas, feszült, pörgős részeket fogunk kapni, mivel tavaly nem a sztrájk félbevágta a forgatást, jó pár epizódot nem forgattak le, talán ezalatt az idő alatt született sok ötlet, gondolat, amivel emelni illetve megtartani tudják a színvonalat. Jót tett a helyszínváltozás is, Los Angeles után most Washtingtonban érhetnek oda bárhová a szereplők 5-10 perc alatt. Az első négy részre adnék egy jó 85 %-ot, csak így tovább. Szívesen látnám még Powers Boothe-t viszont, Gregory Itzin (Logan elnök) viszont maradhatna a farmján nyugiban.

 

Címkék: sorozat 24

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr48884122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2009.01.17. 23:43:12

Jó volt ez a 4 rész. Remélem a folytatás is hasonló színvonalú lesz.

VVega · https://debugme.eu/ 2009.01.18. 17:55:09

Visszatért a függőségem :D
Egyben néztem a 4 részt és a végén damn it volt rendesen :D
süti beállítások módosítása