Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Alice átadta az első helyét a sárkányoknak
2010.03.28. 21:23 Szólj hozzá!
Észak-Amerikai box office
Három hétig foglalhatta el a lista élét az Alice Csodaországban, de ahogy minden filmnél, itt is eljött az a pillanat, mikor át kell adnia a trónt. Az Így neveld a sárkányod jött, látott és győzött, bár a DreamWorksnél ennél többre számítottak, a pezsgőket biztosan visszatették a hűtőbe.
Új bemutatók:
Tavaly csupán egy, 2008-ban pedig két DreamWorks Animation égisze alatt készült animációs alkotás került a filmszínházakba. Idén azonban egyszerre három animációs filmmel jelentkezik a stúdió, elsőként az Így neveld a sárkányodat produkciót küldték a mozikba. A stúdió először megszerezte Cressida Cowell fantasy-könyvsorozatának a megfilmesítési jogait, majd Dean DeBlois és Chris Sanders rendezőket állította a projekt élére, ők korábban a Disney részére készítették a Lilo és Stitch-et és 165 millió dollárt kaptak a munkálatokra. Ahogy a filmről szóló irományomban is megemlítettem elég merész lépés volt a stúdió részéről, hiszen a sárkányos és vikinges filmek elhasaltak a kasszáknál, a 13. harcos 160 millió dollárba került és csak 32 milliót termelt (Amerikában), A tűz birodalma pedig 60 milliós büdzsé mellett csak 43 milliót keresett.
Az Így neveld a sárkányodat 43 millió dollárt keresett gyűjtött be három nap alatt 4055 moziból, ami jóval kevesebb a vártakhoz képest, a tavalyi Szörnyek az űrlények ellen 59,3 millióval tudott kezdeni és annak végösszegével sem voltak elégedettek a stúdiónál, így kútba esett a betervezett folytatás. A DreamWorks reményei szerint a pénteken mozikba küldött alkotás egy franchise első darabja lett volna, alapanyag van bőven, szóval csak reménykedni tudnak, hogy a következő hetekben a nézők rátalálnak a filmre. Az imdb-n 8,1-en áll, a kritikusok sem győzték dicsérni 97 %-os az átlaga a Rotten Tomatos oldalán.
A Bangor Daily News azt írja, hogy az elmúlt évek legjobb animációja, csak a Fel!-lel lehet párhuzamba állítani és eddig ez az év legjobbja. A BDK is azt mondja, hogy az év legjobbja eddig és James Cameronnak is meg kellene nézni, hogy megtanulja, miképp is kell elmesélni egy történet, a Joblo szerint a készítők megtisztelték a közönséget azzal, hogy nem olcsó jelenetekkel szúrták ki a nézők szemét és hanyagolták a rossz vicceket.
Úgy kéne az MGM-nek a siker, mint az éhezőknek egy falat kenyér, a stúdió nem áll biztos lábakon, gyakorlatilag csak a James Bond filmekkel tudott némi profitot termelni az utóbbi időkben, a legutóbbi bemutatójuk, a Hírnév sem muzsikált szépen a kasszáknál, pedig reménykedtek, hogy az MTV-s közönség szépen fog áramlani rá. A Hot Tub Time Machine négy barátról szól, akik egy átbulizott forró medencés party után a múltban találják magukat. Pénteken állt rajthoz a film, majd egy gyenge közepes eredményt produkált. Steve Pink előző rendezése, a Felvéve 14,6 milliós kezdés után 36,3 millióig húzta, a Hot Tub Time Machine is elérheti ezt az összeget, ha minden jól megy.
A kritikusok 63 %-ának tetszett a vígjáték, többen a Másnaposokhoz hasonlították a művet. A The Scorecard Review szerint Crispin Glover ellopja a show-t a többiek elől és elég poént szolgáltat, hogy megérje a belépőjegy árát, a Beliefnet írója azt mondja, hogy meg tudj érteni, hogy miért pont 1986-ba ment vissza John Cusack. Mert akkor szerepelt utoljára sikeres filmben. A Wall Street Journalban felteszik a kérdést, hogy milyen rossznak kell lennie egy filmnek, hogy az már jó legyen? Milyen baromságnak kell tűnnie, hogy az mégis élvezhető legyen? Bárhogy is nézzük, a film sajnos nem ennyire rossz.
Limitált bemutatók: 350 helyen volt látható a Chloe dráma-thriller, amelyben Julianne Moore felbérli Amana Seyfried-et, hogy tesztelje le férje (Liam Neeson játssza) hűségét. Gyér érdeklődés mellett 1 millió dollár került a kasszákba. A Waking Sleeping Beauty dokumentumfilmet 5 moziban játszották és 33,100 dollárt keresett.
Régebbi bemutatók:
Át kellett adnia Tim Burton filmjének a 3D-s vásznak nagy részét, ez erősen megérezte a fantasy bevétele, megfeleződött a kasszákba befolyt összeg a múlt hetihez képest, no sebaj, így is kiválóan teljesít a film, pár nap múlva az Alice Csodaországban átlépi a 300 milliót és ha 350-ig nem is, de 330-ig még eljuthat a Bolondos Kalapos és kompániája. Negyedik helyet szerezte meg az Ex-férj újratöltve, Jennifer Aniston és Gerard Butler párosára 12,4 millió dollár értékben voltak kíváncsiak a nézők, 55-60 millióig juthat el.. Egy hete a várakozásokat túlszárnyalva szépen nyitott a The Diary of a Wimpy Kid vígjáték, ám az érdeklődés hamar megszűnt irányában, 10 millió dollárra volt jó az alkotás. Tovább folytatja a mélyrepülést a Zöld Zóna, a harmadik víkendjére átjutott a 30-as vonalon, biztosra vehető, hogy végösszege valahol ebben a tartományban lesz. Fele annyian voltak kíváncsiak a Repo Menre, ez végképp betette a kaput a sci-fi akciónak, maximum 15-ig millióig húzhatja. 14 hétig bírta az Avatar a Top 10-ben, a 15 víkendjén már csak a 11. helyen pislog 2 millió dollárral. Szép volt.
Amerikai hétvégi mozis becsült eredmények, az adatok millió dollárban értendőek.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Büdzsé | Info |
---|---|---|---|---|
Így neveld a sárkányodat | 43,30 | 43,30 | 165 | |
|
|
|
| |
Hot Tub Time Machine | 13,65 | 13,65 | 36 | |
Exférj újratöltve | 12,40 | 38,81 | 40 | |
Diary of a Wimpy Kid | 10,00 | 35,77 | 15 |
|
Túl jó nő a csajom | 3,52 | 25,60 | 20 | |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
|
|
|
| |
Our Family Wedding | 2,20 | 16,78 |
|
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.