Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Megérkezett Thor

2011.05.08. 19:06 koimbra 31 komment

 

Észak-amerikai box office
Új bemutatók:

A Marvel látta, hogy egyes stúdiók milyen szépen szedik meg magukat a képregénybirodalom berkein belül kitalált karakterekkel és/vagy hogyan herélik ki azokat mozifilmekben, ezért megálljt parancsolt a megfilmesítési jogok eladásának. Inkább ő maguk láttak hozzá, hogy a vászonra vigyék egyes kedvelt hőseik történetét. Először Vasembert érte a megtiszteltetés, hogy felbukkanjon a filmszínházakban, 98 millió dolláros hétvége után 318 millióig húzta, a folytatás elsöprő erővel érkezett, 159 milliót hagytak ott a nézők az első víkend alatt, de csak 312 millióig jutott. Most Thoron volt a sor, hogy megrengesse a mozik kasszáit és habár nem termelte úgy a milliókat, mint páncélos kollégája, de hozta a vártakat, 66 millió dollár folyt be három nap alatt. Mondhatjuk, hogy most már hivatalosan is dübörög a nyári szezon. E körüli összeggel kezdett az X-Men, a Fantasztikus négyes és A hihetetlen Hulk is, egyik se jutott 200 millió fölé. Egyelőre még nem kizárt, hogy az asgardi hős pörölye segítségével túljut ezen a vonalon, de az mindenképp biztos, hogy nem tudja hozni a Vasember által elért összeget. Nemzetközi szinten eddig 133 millió dollárt szedett össze.

A Sony összesen 10 millióra számított a Something Borrowed romantikus vígjátéktól, amelynek a célközönsége az afro-amerikaiak voltak. Az produkció házasság előkészületeire összepontosító, azonban gondok adódnak, mert a férj és a menyasszony családja más-más közegben élnek. A Warner felettébb elégedett lehet a befolyt 13,7 millió dollárral, főleg, hogy csak 6,6 millióba került a produkció, amibe néhány ismerős arcot (Paula Patton, Angela Bassett) is sikerült megnyerni. Az imdb-n elég csehül áll, 3,4-re rúg az átlaga, a Rotten Tomatoes-on 52 %-os az átlaga.

 

Még vígjátékra ülhettek be az érdeklődők, a Something Borrowed-ben Kate Hudson, Ginnifer Goodwin, John Krasinski és Colin Egglesfield játszanak a filmben. A történet középpontjában egy ügyvéd (Goodwin) áll, aki viszonyba keveredik a legjobb barátnőjének a vőlegényével. Nagyobb szórakozást ez sem ígér, elég egy pillantást vetni az imdb-n található 5,4-re, a kritikusok se kedvelték, 17 %-on pihen a Rotten Tomatoes-on. Azért nem ettől fog kardjába dőlni a Warner, a 35 millió dollár nem egy túl nagy összeg büdzsé szempontjából, a három nap alatt összekapart 13,1 millió dollár sem vészes. Hudson tudott jobban is kezdeni, elég az Excsajok szellemére gondolni, de azért volt ennél rosszabb húzása is, pl. A spanom csaja.

 

Régebben bemutatott filmek: Thor érkezésével a második helyre csúsztak Vin Dieselék, a Halálos iramban franchise ötödik része 140 millióig repesztett, jövő héten leelőzi a negyedik felvonást is. Azt mondanám, hogy 180-185 milliónál fogy ki a nafta, nem hiszem, hogy elsuhanna 200-ig. A legutóbbi rész egyébként 155 millióig jutott és második hétvégéjén 116 millióval várta a következő heti startot. 8 millióval gazdagította bevételét a Rio, ami 110 millió fölé lökte az animációs filmet. 41 millióig jutott a Vizet az elefántnak, esetleg még eldöcöghet 50-ig. Tizedik a Pirosszka 2, 54 %-kal hozott kevesebbet, mint egy hete, ami azt jelenti, hogy 1,8 milliót sikerült összehoznia.

 

22 helyen mutatták be a Beavert, 104.000 dollárt sikerült összehoznia, amire még véletlenül se lehetne ráfogni, hogy jó lenne, Mel Gibsonnak elég nehezen megy ez a visszatérés. 10 moziban vetítették a Last Night-ot, 32.000 dollár a végeredmény.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Thor

66,00

66,00

-

150

Iromány

Halálos iramban 5

32,51

139,85

- 62,3

125

Iromány

Jumping the Broom

13,70

13,70

-

6,6

Előzetes

Something Borrowed

13,15

13,15

-

35

Előzetes

Rio

8,20

114,90

- 44,5

90

Iromány,  első két perc 

Vizet az elefántnak

5,60

41,61

- 40,1

38

 Előzetes 

Madea's Big Happy Family

3,90

46,80

- 60,4

 

 

Prom

2,42

7,80

- 48,6

8

 

Soul Surfer

2,10

36,67

- 37,6

18

 Előzetes, kép a filmből

Pirosszka 2

1,88

6,71

-54,2

30

Szinkr előzetes , poszterek

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr612887922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.05.08. 19:44:38

Hát, pedig a Thor-nak a 150 milliós költségvetése miatt igencsak belekéne húznia, bár az sztem elég valószínű, h a külföldi bevétel még fog nőni a film jóhíre miatt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.08. 19:48:39

@Shyllard: de amcsiban csak az a film sikeres ami otthon nyereséges.

Az, hogy külföldön, meg a dvdn behozza még 1x az árát az nem számít, nem tudom miért...

Droid 2011.05.08. 20:32:41

Hát jó lett. Cam-osan megnéztem de ezt megnézzük moziban is.
Mégse kell temetni, nincs halotti-thor.

Boyzndahood 2011.05.08. 20:36:13

@doggfather: ezt én se értem amugy valaki magyarázza el ,legyen oly kedves:-)

countrypecos 2011.05.08. 20:50:36

Pedig nagyon tetszett ez a film. De biztos jó sok pénzt fog termelni, én nem aggódom.

gisss 2011.05.08. 20:52:12

@Droid: Ez a szóvicc nagyon bejött:D

Haksi 2011.05.08. 20:59:56

@doggfather: nem kötözködni akarok, de ha csak az amerikai bevételek számítanának akkor nem kerülne egyre több film 200 vagy még több millió dollárba! Egy ilyen filmnek legalább 400 milliót kéne hozni az Usában, hogy visszatermelje az árát és akkor még nem is számoltuk a marketing költségeket. Szóval inkább 500 milliót kéne hozni. Ha így számoljuk akkor eddig 3 sikeres film volt amerikában.

Sanosuke 2011.05.08. 21:26:23

várom a híreket hogy a stúdió főnöksége kéz a kézben ugranak ki a legfelső emeletekről .

Sanosuke 2011.05.08. 21:27:28

remélem ez vár majd CA-ra is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.08. 21:47:41

@Haksi: nem mondtam, h reális, de akkor is így van...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.08. 21:53:13

@doggfather: Azért ez nem így van. Szerencsére ott vannak a külföldi bevételek is, ami enyhét az amcsi bukáson. Majd jön a DVD is, pl. a Riddick is csak ezért kaphat harmadik részt, mert jól szerepelt házimozis forgalmazásban. De A királyság is több, mint 70 milliót hozott csak kölcsönézeskből, pedig negyvenvalamennyit termelt Amerikában. Sok filmnek nem lenne folytatása, ha csak ez számítana. Ráadásul már azt is félsikernek könyvelik el, ha egy produkció hozza a gyártási költségek szintjét. De valójában ezt inkább a stúdiónál tudnák megmondani, hogy a szemükben mi a jó és mi a nem.

A nép fia 2011.05.08. 21:57:16

A Thor-ból megnéztem az orosz kamerás verziót. Aztán megnéztük moziban 3D-ben, aztán 4x megnéztem már a magyar kamerásat. Szerintetek tetszik a film? :-D :-D :-D

Yo lesz ez, szerintem, nem lesz bukta. Ez a Chris nem egy Downey Jr.-féle színészzseni, de azért tisztességesen helyt állt, és megmondom őszintén, szívesen megnéznék még egy Thor-filmet. Szomorú volnék, ha csak az Avengers-ben térne vissza.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.08. 21:57:56

@koimbra: én is így gondoltam, de pont a képregényfeszten mondta a két szakértő, hogy így gondolkodnak a stúdiók, hogy amcsiban siker az a lényeg, ott termeljen nyereséget, a többi nem számít.
(számít persze, az is oda csenget, csak elsősorban akkor nyereséges egy film, ha amcsiban az)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.08. 22:00:40

@doggfather: De olvastam már olyan box office jelentést is, amiben a stúdió örült, hogy hozta a film a gyártási költségeket, így jöhet a folytatás.
A szakértők is tudhatnák, hogy ebben az esetben rengeteg filmnek nem lenne második része, meg akkor ha így gondolkodnának a fejesek, akkor becsukhatnák a kapukat:) De az megint már kérdés, hogy a szakértőknek mi a siker:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.08. 22:02:31

@koimbra: igaz. :D
@A nép fia: nem biztos, h (nekem) kellene még egy Thor film azért...

A nép fia 2011.05.08. 22:25:44

@doggfather: Meg merem kockáztatni, hogy a film legjobb részei az asgardi jelenetek voltak. Szerintem egy tisztán Asgardban játszódó Thor film tele fantasy-elemmel és a viking mondakör lényeivel nagyon érdekes, izgalmas és látványos volna.

ZZZ88 2011.05.08. 23:24:46

Épp most néztem meg a Thort, tetszett is nagyon. Mivel engem érdekelt a jelenet a stáblista végén(és még 3 embert rajtam kívül) ezért bent maradtam, hogy megvárom. Elkezdődik a jelenet, erre föl 10másodperc után lekapcsolták a vetítést........:S
VÉRLÁZÍTÓ!!!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.09. 08:16:38

@ZZZ88: miért nem szóltatok, h geb.sz van?!

A nép fia 2011.05.09. 09:07:14

@ZZZ88: @doggfather: Nálunk is felkapcsolták már a nagy világítást, jött be egy jegyszedő is ellenőrizni a termet, de mikor látta, hogy még ott ülünk, akkor folytatták a vetítést.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.09. 09:17:41

@A nép fia: westendben néztem, ott szerencsére tudták, mondjuk voltunk vagy 20an, és 15 simán kiment mikor elkezdődött a felirat...
Akkor se maradtak, miután látták, h többen ülünk?!

ZZZ88 2011.05.09. 09:48:22

@doggfather: Ott méltatlankodtunk, a jegyszedő mondta, hogy bocs fiúk. Mi elindultunk kifele, erre az utolsó 3 másodpercre visszakapcsolták.

A nép fia 2011.05.09. 09:54:39

@doggfather: Mellettünk még ült egy pár egy darabig, de amikor az animált végefőcímnek vége lett, és csak a fehér betűk kúsztak az égbe, akkor ők is elhagyták a fedélzetet. Semmi kitartás nincs ezekeben! :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.09. 09:57:56

@ZZZ88: ez igencsak g.ci dolog volt tőlük, hisz az még a film, ha te az összes betűt végig akarod nézni azt is hagyniuk kéne...
@A nép fia: nem kitartás kell, hisz úton útfélen reklámozták, mondták írták, h várd ki a végét, mert még lesz valami, mint a Vasember, meg a Hulk végén is...

ZZZ88 2011.05.09. 10:01:36

Nincs fent véletlenül valahol ez az utolsó pár perc?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.09. 10:06:17

@ZZZ88: így hirtelen ezt találtam, elég szutyok, meg asszem angol:

www.youtube.com/watch?v=NHLySgR2tUI

vagy, de ez csak leírás:

www.youtube.com/watch?v=QfqpOPr6d_o

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.09. 10:06:24

@ZZZ88: www.youtube.com/watch?v=rbVOtBXD_Y0
Csak kamerásban van. A Vasember 2 esetében nálunk is lekapcsolták a vetítést. Itt szerencsére nem volt ilyen. Mondjuk a szinte tele teremből kb hatan vártuk meg a végét.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.09. 10:07:27

Egyébként akkora nagy marhaság ez a stáblista utáni jelenet. Hadd ne kelljen már végigülni tíz percet ezért. A Halálos iramban 5-nél legalább voltak olyan jók és 1-2 perc után megmutatták a plusz jelenetet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.09. 10:18:19

@koimbra: szerintem is marhaság...
Nem is tudom, h minek csinálják?!
A karib tengernél voltak még hosszúak, olyan 4-5 perc a stáblista, és utána van a jelenet mindig...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.10. 10:36:04

A Passion Playt 2 moziban mutatták be, 2100 dollárt termelt. Kudarc
süti beállítások módosítása