Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Akciófilmek és thrillerek 2012-ben

2011.12.19. 16:42 koimbra 10 komment

Próbálkoznak 2012-ben, lövöldöznek bőszen és elcsattan jó pár pofon, elsül néhány ököl. Jön Steven Soderbergh akcióhősnője, visszatérnek a G.I. Joe-k, Sylvester Stallone elhozza az öregfiúkat, Ralph Fiennes pedig egy Shakespeare adaptációban csap össze Gerard Butlerrel. Lesznek komolyabb és viccesnek szánt alkotások, alább egy válogatást láthattok a jövő év kínálatából.

A Paramount  Jon Chu-t szerződtette le a G.I. Joe folytatásának a ledirigálására,  felettébb érdekes, hiszen eleddig csak a táncfilmek terén bizonyított, a Step Up második és harmadik részét, illetve a Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha művet tette le az asztalra. Channing Tatum ismét eljátszhatja Duke-ot, Ray Park Kígyószemként akciózhat, illetve Lee Byung-hun is visszatér. Dwayne Johnson Roadblock karakterét kapta meg, Elodie Yung domboríthat Jinxként, Adrianne Palicki pedig Lady Jaye-t formálhatja meg és még Bruce Willist is sikerült megnyerni. A G.I. Joe egység feladata, hogy megakadályozza Zartant (Arnold Vosloo), aki sikeresen elérte, hogy a világ vezetői hallgassanak a szavára és úgy gondolja, hogy egy csettintéssel leradírozhatja a föld felszínéről a híres kommandót.

 

Érkezik az Expendables második felvonása. Mr. Church feltűnik a színen és új megbízás van a zsebében, az akció során Barney Ross csapata elveszít egy embert. Bosszút fogadnak, bemerészkednek az ellenséges területre, azonban nem várt akadályokba ütköznek. A rendezői poszton Simon West osztogathatta az utasításokat, Sylvester Stallone vígan lövöldözhet, Jean-Claude Van Damme, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger, Jet Li, Dolph Lundgren és Chuck Norris bizonyíthatja, hogy nem kell leírni őket, bírják még a tempót.

 

McG a Terminátor: Megváltás (Terminator: Salvation) után egy akció-vígjátékkal jelentkezik, a This Means War itthon Kémes hármas címen fog futni. Tom Hardy és Chris Pine a CIA két legjobb embere, akik egyben igen jó barátok is. Azonban kapcsolatuk kissé megromlik, amikor mindketten ugyanazzal a nővel kezdenek randizni. A cím remélhetőleg nem arra utal, hogy Reese Witherspoon is kém. Itthon 2012 februárjában fogják bemutatni.

 

Jason Statham azt csinálja amihez ért: szétver mindenkit. A Safe akciófilmben pedig van elég ellenfél, betörendő koponya. Karaktere (hát mi más lenne) egy ex-kommandós, éppen egy metrómegállóban üldögél, amikor észreveszi, hogy talán szüksége lehet rá. Az egész new york-i alvilág egyetlen kislány nyomában lohol, aki fontos számok tudója. Azzal, hogy Statham szárnyai alá veszi a lányt eléri, hogy a triádok, az orosz maffia és a korrupt zsaruk is egy emberként üldözzék őt. Boaz Yakin dirigálta az alkotást, aki az Emlékezz a titánokra (Remember the Titans) és a Nagydumás kiscsajok (Uptown Girls) filmeket szállította le.


Denzel Washington egy rafinált bűnözőt játszik, aki régen a CIA-nél dolgozott, hiába próbálták elkapni hosszú éveken keresztül, de most csak úgy magától besétál a Céghez és információt kínál. Csakhogy van, aki mindent megtenne, hogy eltegye láb alól, ezért egy csapat szabályosan berobban oda, ahol a kulcsfontosságú tanút őrzik és a Ryan Reynolds által megformált ügynökre hárul a feladat, hogy másik, biztonságos helyre juttassa. Csakhogy az ügynök még felettébb kezdő. És ki lehet a tégla, a hunyó? Sam Shepard vagy Brendan Gleeson? Daniel Espinoza, az Instant dohány (Snabba Cash) rendezője vezényelhette le az akciófilmet.

 

Az Act of Valor másfél órás pörgős akciófilmet ígér, rendezők, Mike Mouse és Scott Waugh egyébként nem is titkolták, hogy alkotásukból csak úgy csöpögni fog a hazafiasság, igen-igen patrióta lesz és telerakták akciójelenetekkel. A forgatókönyv Kurt Jonhstad (300) tollából származik. Nem is kell igazán taglalni a sztorit, egy Navy Seal alakulat terroristák nyomában lohol.

 

Joseph Gordon-Levitt a Premium Rushban egy biciklis futárt alakít, akire rábíznak egy igen fontos küldeményt, ő pedig teker, ahogy csak tud, hogy odaérjen a célhoz. Azonban néhány korrupt zsaru nem szeretné, ha a levél megérkezne, ezért Gordon-Levittnek minden tudására szüksége van, hogy túlélje a napot. A forgatókönyvet David Koepp és John Kamps írta, a rendezést Koepp vállalta be, aki csak ritkán áll be a kamera mögé. Michael Shannon formálja meg az egyik zsarut, akinek nem érdeke, hogy a futár épségben megérkezzen a rendeltetési helyre. Dana Ramirez pedig Gordon-Levitt kollégáját formálja meg, csak hogy legyen egy csapzott, jó seggű csaj is a fedélzeten.

 

A sportvilágban és a ringben belefutott Gina Carano első főszerepre, Steven Soderbergh szerződtette le a Haywire akciófilmbe.   Carano a Haywire-ben is osztja a maflásokat és a golyókat, egy barcelona-i küldetésen elárulják, ezért kénytelen az életéért futni, e közben próbálja elkapni azt is, aki csúnyán átverte. Channing Tatum, Antonio Banderas, Bill Paxton, Michael Douglas, Ewan McGregor szerződött le a filmre, amely 25 millió dollárba került. Érdekes, ez az összeg általában kevés lenne, ha ezt a szereplőgárdát akarná valaki megszerezni, de Soderbergh képes volt rá és a trailer tanúsága szerint még egy-két pofát bunyó kivitelezésére is tellett. Amerikában január végén mutatják be.

 

2008-ban mutatták be a Reykjavik-Rotterdam izlandi thrillert, Hollywood nem volt rest, gyorsan kivetette hálóját a jogokra, majd Mark Wahlberget tették meg főszereplőnek. A Csempészek (Contraband) rendezői feladatokat Baltasar Kormákurra bízták, aki az eredeti film főszereplője volt. Wahlberg karakterének öccse elbaltáz egy drogcsempészetet, aminek a nagyfőnök természetesen nem örül. Mivel az öcskös a kórházi ágyat nyomja Wahlberg feleleveníti a régi szép időket, mikoron saját maga is illegális dolgokat vitt végbe, megpróbálja kifizetni testvére adósságát, de az idő egyre fogy és felesége, sőt fia is célpontokká válnak. Amerikában január 12-ben mutatják be, Kate Beckinsale a feleséget játssza, Giovanni Ribisi pedig egy bűnözőt.

 

Sam Worthington egy ex-zsarut alakít a Man on a Ledge-ben, aki kimászik egy maga épület párkányára és a világba harsogja, hogy átverték. Ed Harris e közben úgy tűnik, hogy jót derül rajta, Elizabeth Banks azért megtesz minden tőle telhetőt és megpróbálja lebeszélni öngyilkossá szándékáról a férfit. Ám ez az eset csak elterelés, a fickó testvére rablásra készül. A forgatókönyvön négyen dolgoztak, talán csempésztek bele néhány csavart is. A filmet Asger Leth készítette, számára az első és eleddig utolsó alkotása, a Cité Soleil kísértetei jelentette a belépőt Hollywoodba.

 

Ralph Fiennes rendezői debütálásához egy Shakespeare művet választott és úgy döntött, hogy modernizálja a történetet. Ezen kívül az egyik főszerepet is bevállalta, majd leszerződtette Gerard Butlert és szép sorban jött a többi színész. William Hurt, Eddie Marsan, Jessica Chastain és Vanessa Redgrave emeli a film színvonalát. Az eredeti történet egy római hősről szól, akit végül száműznek, de ő bosszúra szomjazik, ezért lepaktál ellenségével, hogy véghezvigye tervét. A forgatókönyvet John Logan írta, az ő tollából származik az Aviátor és Az utolsó szamuráj.

 

Joe Carnahan a Szupercsapat (A-Team) után egy kisebb volumenű, de annál érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkező filmbe vágott vele. Úgy volt, hogy a The Grey túlélőthrillerben Bradley Cooper lesz a főszereplő, azonban végül Liam Neeson szerződhetett le helyette. A történet Alaszkában játszódik, néhány munkás éppen hazafelé tart, amikor repülőgépük lezuhan. A csontig hatoló hideg csak az egyik tényező, amivel számolnia kell a túlélőknek, az acsargó farkasok távol tartása már keményebb diónak ígérkezik. Az előzetest elnézve Neesonnak sokkal jobban elhiszem, hogy bepancsol egy farkasnak, mint Coopernek.

 

A Red Tails története a második világháborúban játszódik, főszereplők afro-amerikai pilóták, akik két fronton is harcoltak. A németeken és szövetségeseiken kívül saját a seregen belüli rasszizmussal is meg kell küzdeniük. Cuba Gooding Jr. legalább végre minőségi filmben vállalt szerepet, az utóbbi időben eléggé elmerült a B kategória mocsarában, Terrence Howard, Bryan Cranston, Nate Parker, David Oyelowo, Tristan Wilds, Cliff Smith (Method Man), Kevin Phillips, Rick Otto, Lee Tergesen, Andre Royo, Ne-Yo, Elijah Kelley, Marcus T. Paulk, Leslie Odom Jr., Michael B. Jordan szerződött le a filmre.

 

Dennis Quaid egy köztiszteletben álló férfit játszik a Beneath the Darkness thrillerben, akinek azonban van egy sötét oldala, konkrétan pszichopata gyilkos. Miután néhány tini tanúja lesz a férfi tettének szétnéznek a házában, vesztükre. A túlélőknek senki sem hisz, hiába bizonygatják, hogy mit láttak. A rendezői teendőket Martin Guigui látta el, aki többek között a Nyitott szíveket  (Changing Hearts) készítette.

 

Rodrigo Cortes dirigálta a Red Light produkciót, Robert De Niro egy hírneves médiumot játszik, aki némi kényszerpihenő után megpróbál visszatérni a rivaldafénybe. Sigourney Weaver és Elizabeth Olsen azon munkálkodik, hogy megpróbálja lebuktatni De Niro karakterét, minden erejükkel azon vannak, hogy bizonyítékot szerezzenek, hogy a médium csak egy ügyes csaló.

 

A Justice-ban Cage egy gimis tanárt alakít, egy este feleségét (January Jones) megtámadják, aki kórházba kerül. Itt elegyedik szóba vele egy jól öltözött fickó (Guy Pearce), aki ajánlatot tesz. Elkapja és elkövetőt és igazságot szolgáltat, cserébe nem kér pénzt, viszont majd egyszer jelentkezni fog és szívességet kér. A thrillert Roger Donaldson vezényelte le, aki általában jobb alkotásokat ad ki kezei közül.

 

Wilson Yip nemrég készített filmet Bruce Lee oktatójáról, Yip Manről, amelynek a folytatása is elkészült. A Wing Chun mester élete viszont Wong Kar-wait, a My Blueberry Nights - A távolság íze és a 2046 alkotóját is megihlette, rendezésében Tony Leung játssza a főszerepet, mellett Zhang Ziyi bukkan fel, bár a hölgy az előzetesben nem látható.

 

Amanda Seyfried a Lopott idő (In Time) után ismét fut, rohan, ahogy csak bír és ismét keresik a zsaruk. A színésznő karaktere úgy gondolja, hogy húgát elrabolták, méghozzá ugyanaz a sorozatgyilkos, akivel két éve ő is találkozott, ám neki hatalmas szerencséje volt és túlélte az esetet. Hiába adja elő elméletét a rendőröknek, azok nem hisznek neki, így saját maga próbálja meglelni eltűnt testvérét. A zsaruknak viszont abszolút nem tetszik, hogy a nő kezébe veszi az ügyet. Allison Burnett írta a forgatókönyvet, az ő tollából származik a Gyilkosság online (Untraceable) és a Hírnév (Fame) remake is.

 

James McTeigue eddig a Wachowski tesókkal dolgozott, a V, mint vérbosszút, illetve a Ninja gyilkost készítették közösen, McTeigue volt a rendező, a fivérek pedig a producerek. A The Raven körül viszont meg sem fordultak a Mátrix direktorai, nélkülük kellett boldogulnia McTeigue-nek, aki azért nem váltott át vidámabb hangvételbe, megmaradt a sötétebb, komorabb stílusnál. John Cusack játssza Edgar Allan Poe-t, aki a Luke Evans által játszott nyomozóval közösen próbál elkapni egy sorozatgyilkost. Az elkövető Poe műveit használja fel tetteihez.

 

Arnold Schwarzenegger egy sheriffet fog játszani Kim Ji-woon hollywoodi filmjében. A The Good, The Bad and The Weird rendezője a The Last Stand akció-thrillert fogja elkészíteni, amelyről azt mondják, hogy a Tolvajtempó (Gone in 60 Seconds) és a Délidő (High Noon) ötvözete lesz. Eredetileg Liam Neesont nézték ki főszereplőnek, de év elején úgy döntött, hogy elhagyja a fedélzetet. A történet egy drogbáróról szól, aki egy 200 mérföld/órás sebességre képes Gumpert Apollóval menekül a hatóságok elől. Az egyetlen akadály a "kocsija" és Mexikó között egy országhatár melletti kisváros sheriffje és annak képzetlen helyettesei.

 

A Cogan's Trade-ben Brad Pitt játssza Jackie Cogant, aki a maffia egyik megoldóembere, ezúttal azt kell kiderítenie, hogy ki rabolta ki az alvilág által szervezet nagy tétű pókerverseny színhelyét. A rendezői teendőket Andrew Dominik látja el. Richard Jenkins egy ügyvédet alakít, akinek rendelkezik némi infoval, James Gandolfini pedig egy bérgyilkos lesz.

 

Sylvester Stallone következő filmje a Bullet in the Head lesz,  Sung Kang, akit a Halálos iram franchise-ban láthattunk lesz a másik központi karakter. Jason Momoa is csatlakozott a stábhoz, aki a főgonoszt alakíthatja a produkcióban. Sarah Shahi Stallone lányát fogja megformálni. Sly egy new orleans-i bérgyilkost alakít, aki szövetségre lép a Kang által játszott new york-i zsaruval. A két fickó azért egyesíti erejét, hogy leszámoljanak azokkal, akik felelősek társaik meggyilkolásáért. A rendezői teendőket Walter Hill, a 48 óra alkotója fogja ellátni.

 

Aaron Eckhart egy volt CIA ügynököt fog megformálni, aki azt reméli, hogy rendbe tudja hozni 15 éves lányéval a kapcsolatát. Belgiumban vállal munkát, egy cégnél helyezkedik el biztonsági tanácsadóként, ám egy nap mikor megérkezik munkahelyére rádöbben, hogy a vállalat nem létezik többé. Munkatársainak hűlt helye és asszisztense pedig egy képzett bérgyilkos, aki meg akarja ölni őt és lányát. Kénytelen menekülni, meg kell bízniuk egymásban, de a lánynak ez nehezére esik, mikor rájön néhány dologra apja sötét múltjával kapcsolatban. Kurylenko játssza Eckhart egykori társát és szeretőjét, rá hárul a feladat, hogy fogja el őt. Eckhart lányát Liana Liberato alakítja.

 

 

Henry Cavill egy brókert játszik, aki Spanyolországba viszi családját nyaralni. Ám a famíliát elrabolják, Cavillnak pedig órái vannak hátra, hogy kiszabadítsa őket. Bruce Willis a főhős apját alakítja,  Sigourney Weaver pedig a főgonoszt formálja meg. A filmet Mabrouk El Mechri, a JVCD rendezője készíti.

 

 Ruben Fleischer, a Zombieland rendezője vezényelhette le a 40-es években játszódó Gangster Squad alkotást. Josh Brolin egy rendőrtisztet formál meg, aki a második világháborúból hazatérvén a Los Angeles-i Rendőrséghez kerül és legfőbb feladatának tekinti, hogy embereivel megtisztítsa a várost a gengszterektől. Sean Penn játssza Mickey Cohen maffiózót.

 

Todd Robinson, a Gyilkos szerelem (Lonely Hearts) rendezője szállít le tengeralattjárós thrillert, a főbb szerepekre William Fichtner, David Duchovny, Ed Harris, Sean Patrick Flanery és Lance Henriksen szerződött le. A cselekmény nagy része egy szovjet tengeralattjárón játszódik, a kapitányra rábíznak egy újabb küldetést,  kezében  a világ sorsa.Az amerikaiak nagyobb hadgyakorlatba kezdenek a Csendes-óceánon, Dmitri Zubov kapitányt küldik a közelbe, hogy kísérje figyelemmel az eseményt. Hajóját több tucat torpedóval és egy nukleáris töltettel szerelik fel, ezen kívül megkapja a legmodernebb álcázó berendezést. Egy alkalommal kihagynak egy bejelentkezést, az oroszok a legrosszabbtól tartanak és az egész flottát a kapitány után küldik. Ezalatt Zubov és legénysége leleplez egy aljas tervet, ami akár az emberiség végét is jelentheti.

 

Sam Worthington leszerződött a Drift ausztrál akciófilmre. A produkciót Morgan O'Neill és Ben Nott fogja rendezni. O'Neill 2006-ban tette le az asztalra a Solo krimit, idén a The Factory thrillerrel jelentkezik, Nott eddig csak a Let's Talk About Sex dokumentumfilmnél működött közre. A történet a 70-es években játszódik és két testvér versengéséről szól.  Megemlítették, hogy a Drift lesz az első karakter orientált akciófilm Kathryn Bigelow Holtpontja (Point Break) óta.

Bradley Cooper igent mondott a The Place Beyond the Pines thriller-drámára, amiben Ryan Gosling oldalán játszat. Derek Cianfrance, a Blue Valentine írója és direktora Ben Coccioval közösen tették le a forgatókönyvet az asztalra. Cianfrance a rendezést is bevállalta, sőt még a produceri teendőket is el fogja látni. Gosling egy motorost alakít, egy szép nap azonban gyereke lesz. Pénze viszont nincs, ám azt szeretné, ha csemetéje nem szenvedne hiányt semmiben, ezért bankokból szerzi meg a megfelelő összeget: pisztollyal, álarcban. Cooper az ellenfelét formálja meg, zöldfülű zsarut játszik és mindenképpen el akarja kapni a rablót.

 

Az MGM gatyába rázta magát, így hozzáláthattak végre a következő James Bond filmhez, az Égszakadáshoz. Ebben az MI6-et megtámadják, 007-esre hárul a feladat, hogy felderítse ki állhat a háttérben. Daniel Craig bújik Bond öltönyébe, Sam Mendes rendezheti a produkciót. Ralph Finnes, Albert Finney és Javier Bradem erősíti a filmet, a kötelező jó csaj Bérénice Marlohe lesz.

Miután A tolvajok városa (The Town) szépen termelt a mozikban Ben Afflecket több film rendezői székébe is bele szerették volna ültetni, majd az Argo mellett horgonyzott le. Most már biztosnak tűnik, hogy ezt fogja megcsinálni és a főszerepet is el fogja játszani. A produkció egy újságcikken alapszik, amely 2007-ben látott napvilágot, ebben az 1979-es teheráni túszdrámáról esett szó. Az irániak megszállták a nagykövetséget, mire a  CIA gyorsan kidolgozott egy mentőakciót. Egy nem létező hollywoodi produkciós cég munkatársainak adták ki a diplomatákat, akik Iránban mennek helyszínt keresni egy nagy költségvetésű sci-fihez. Még forgatókönyvet és concept artokat is fel tudtak mutatni, sőt még irodája is volt az állítólagos gyártócégnek. A politika thriller egyik producere George Clooney lesz.

Simon Westre, a Tomb Raider és a Con Air - A fegyencjárat rendezője bízták a Stolen akciófilmet, amiben egy frissen szabadult bűnözőnek 6 órája van arra, hogy előkerítsen 50 millió dollárt, ellenkező esetben kinyírják elrabolt lányát. A férfi mindent megtesz annak érdekében, hogy meglelje a lányt, kezdetben csak annyit tud, hogy egy new york-i taxi csomagtartójában tartják fogva. Cliwe Owent akarták a főszerepre, de csak Nicolas Cage-et tudták megszerezni. 

Paul Walker játssza a Pawn Shop Chronicles főszerepét,, amelyet Fred Durst, a Limp Bizkit frontembere fog rendezni. A forgatókönyv Adam Minarovich tollából származik, aki korábban egy zálogházban dolgozott, talán ott fogant meg benne a thriller ötlete. Úgy írták körül a projektet, mint egy pörgős, akció orientált alkotás, amelynek lesznek vicces pillanatai is. A sztori egy eltűnt jegygyűrűre fókuszál.

A Sony-nál landolhat a Five Against the Bullet tervezet, az akciófilm producere Lorenzo di Bonaventura lesz. Alex Litvakra bízták a forgatókönyvet, az író a Ragadozók (Predators) folytatásával kezdte pályafutását és A három muskétás 3D (The Three Musketeers) szkriptje után látható, hogy milyen utat választott magának. Mexikóban fognak zajlani a történések, ahol egy politikus apját megöli az egyik drogkartell. A politikus hivatalos úton nem tud bosszút állni, ezért más módszert választ: megkeresi és felbérli a világ legjobb 5 testőrét, akiknek meg kell tisztítaniuk a környék utcáit a bűnözőktől.

Film készül Robert Hansen sorozatgyilkosról. A családos alaszkai fickó teljesen átlagos életet élt és senkinek nem volt vele semmi baja, ám lehullt a lepel és kiderült, hogy egy kegyetlen gyilkos lapul az ártatlanságot sugárzó arc mögött. 12 év alatt 24 nőt kapott el és erőszakolt meg, aztán elengedte őket a vadonban, hogy levadászhassa őket.Hansent John Cusack játssza, Nicolas Cage pedig egy zsarut alakít, aki megpróbálja elkapni. A forgatókönyvet Scott Walker szállította le és megadatott a lehetőség számára, hogy ez a thriller legyen rendezői debütálása is egyben. 50 Cent producerként veszi ki a részét a munkálatokból.

John Carney szinte a legnagyobb csendben forgatta le a The Rafters misztikus thrillerét, ezen már az utómunkálatokat végzik, tehát elvileg hamarosan a trailer is befut. Az Aran-szigeteken játszódik a történet, ahol két amerikai túrázó száll meg egy kísértet járta vendégházban, képbe kerül egy fiatal hölgy is, aki mindkét férfi szimpátiáját elnyeri. Marcella Plunkett lesz látható az egyik főszerepben, a színésznő az Egyszerben is játszott, Killian Scott, Sean Donegan, Des Nealon, Marie O'Neill formálják meg a többi központi figurát. Íme egy concept art.

Robert Redford következő filmje a The Company You Keep politika thriller lesz, amelyet nem csak rendez, hanem az egyik főszerepet is el fogja játszani. Redford utoljára 2007-ben bukkant fel a vásznakon, akkor a Gyávák és hősök (Lions for Lambs) produkcióban volt látható. A veterán színész-rendező mellé Shia LaBeouf szerződött le. Redford egy ex-Weather Underground katonát formál meg, aki már ügyvédként éli életét, az FBI pedig 30 éve próbál nyomára akadni. Egy ambiciózus riporter (LaBeouf) azonban lerántja a leplet, annak reményében, hogy hírnevet szerez magának közzéteszi személyazonosságát.

Roger Donaldson rendezi a Cities-t, amelyre  sikerült leszerződtetnie Clive Owent és A gettómilliomosban megismert Anil Kapoort. Három egymással összefüggésben lévő szálon fog folyni a cselekmény. Az elsőben egy new york-i férfit ismerhetünk meg, aki egy fedezeti alapot kezel és látszólag megvan mindene: pénz, nő, hatalom, ám ennél többre vágyik. A másik szál egy londoni párra koncentrál, éppen új házat szeretnének vásárolni. Az utolsóban pedig egy zsaru próbálja felszámolni a korrupciót Mumbaiban, de nem csak az ingatlan spekulánsokkal gyűlik meg a baja, hanem kollégáival is. Ezen emberek sorsa összefonódik, pedig soha életükben nem is találkoztak egymással.

Mint már ismeretes Matt Damon nélkül folytatódik a Jason Bourne franchise. A rendezői teendőket Tony Gilroy vállalta magára, aki azt mondta, hogy a film nem reboot lesz és nem is az előzményeket fogja elmesélni. Egy teljesen új hőst fognak bemutatni, akár különálló alkotásként is lehetne tekinteni rá. Ezzel megcáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a stúdió az előzményeket akarná elmesélni. Gyakorlatilag úgy tekinthetünk a projektre, ami úgy akar eredményes lenni, hogy az eddig művek sikerhullámát próbálja meglovagolni, de vajmi kevés köze lesz Bourne-höz.A főszerepet Jeremy Rennerre osztották.

Oliver Stone megfilmesítette Don Winslow Barbár állatok (Savages) című regényét. Több színész is szóba jött, ám úgy tűnik, hogy végül John Travolta, Uma Thurman, Blake Lively, Salma Hayek, Taylor Kitsch, Aaron Johnson és Benicio Del Toro lesz látható a produkcióban. Két marihuána termesztő élete csupa öröm és boldogság, ám egy nap a Baja Kartell elrabolja barátnőjüket és több millió dolláros váltságdíjat követelnek. A két srác először bepánikol, de hamarosan tervet eszelnek ki.  Travola játssza a kiégett DEA ügynököt, Livley alakíthatja O-t, míg Thurman O édesanyját, Pagut formálja meg. Ben és Chon bőrébe Kitsch és Johnson bújik, Del Toro meg ki más lehetne, mint drogkartell bérgyilkosa, Hayek pedig Elena szerepében domboríthat.

Simon Crane kaszkadőr élete első rendezésére készül, az akciófilmhez sikerült megnyernie Jason Stathamet, aki egy S.A.S. ügynököt formál meg és felettébb nehéz ügybe keveredik, az orosz maffia és amerikai ügynökök próbálják rátenni a mancsukat az Echelon programra, amit minden áron meg kell védeni.

A Hunter Killer rendezői székébe Antoine Fuqua üldögél, a projektet a Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down) filmhez hasonlítottak. A produkció Don Keith és George Wallace regényén, a Firing Pointon alapszik. Egy amerikai tengeralattjáró kapitánya és egy csapat Navy Seal azt a feladatot kapja, hogy szabadítsák ki a foglyul ejtett orosz elnököt és verjék le lázadó erőket és a puccsot szervezőket.

Jövőre érkezik a The Man with the Iron Fists film, amelyet a kung fu alkotások nagy kedvelője RZA rendezett, a forgatókönyvet Eli Roth-szal közösen írta, Quentin Tarantino pedig producerként állt meg az alkotás háta mögé. A feudális Kínában járunk, ahol egy kis falu kovácsmestere a sarkára áll és fegyvert ragadva kénytelen megvédeni saját magát és a környékbeli lakókat. Lucy Liu, Jamie Chung, Pam Grier és Russell Crowe kung-fuzhat.

Eric Bana és Olivia Wilde a Blackbirdre hallgató filmben  egy testvérpárt játszanak, akik éppen a törvény őrei elől menekülnek. Megismerkednek egy börtönviselt bokszolóval és segítenek neki a nagy visszatérésben. A bunyóst Charlie Hunnam formálja meg, szüleit Kris Kristofferson és Sissy Spacek fogják játszani. A történetben feltűnik egy apa a lányával, őket Treat Williams és Kate Mara alakítják. Stefan Ruzowitzky állhatott be a kamera mögé, az úriember korábban az Anatómia (Anatomie) német horrort rendezte, négy éve a Pénzhamisítókat (Die Fälscher) tette le az asztalra, ami Oscart nyert a legjobb idegennyelvű film kategóriában.

2009 végén lehetett arról hallani, hogy James Patterson regényíró létrehozta saját produkciós cégét, hogy azon keresztül valósítsa meg az Alex Cross előzményfilmet. A figurát ő találta ki és eleddig kétszer bukkant fel a vásznakon, mindkét alkalommal Morgan Freeman alakította. A főszerepet nem Freeman fogja játszani, hiszen a detektív fiatalabb éveit akarták bemutatni és a nálunk kevéssé ismert Tyler Perryt szerződtették le Cross megformálására. Rob Cohen dirigálja az alkotást, Jean Reno, Ed Burns és Rachel Nichols bukkan fel mellette.

Folytatódik az Elrabolva (Taken), Luc Besson ezúttal Olivier Megatont, a Colombiana rendezőjét kérte fel a film levezénylésére. Istambulban Bryan Millst és családját elrabolják, de az ex-CIA-s lánya kiszabadítja őket, majd Mills elindul bosszút állni. Ismét Liam Neeson játszhatja a főszerepet.

Dennis Gansel rendező legutóbb a Wir Sind Die Nacht csajos vámpíros alkotást készítette, előtte pedig A hullámot (The Wave) tette le az asztalra. A Year of the Snake thriller cselekménye a Moszkvát ért 1999-es terrorista támadás körül zajlik. Paul Jensen pletykarovat szerkesztő azért érkezik az orosz fővárosba, hogy megtalálja saját magát, de elég hamar beleszeret egy helyi lakosba. Nem kell sok idő és máris egy politikai cselszövés kellős közepén találja magát, mire kettőt pislant máris rács mögé dugják és hát az orosz börtönök nem túl vidámak.

Quentin Tarantino hamarosan hozzálát a Django Unchained westernhez, Jamie Foxx lesz Django, aki a Waltz által alakított fejvadász segítségével ki akarja szabadítani feleségét egy gonosz ültetvényes (Leonardo DiCaprio) karmai közül. Samuel L. Jackson testesíti meg a főgonosz asszisztensét és elvileg Kurt Russell is színre lép, de Don Johnson és Sacha Baron Cohen szintén tiszteletét teszi.

Takashi Shimizu, Az átok (The Grudge) alkotója egy repülőgépen játszódó thrillert forgat, a Csendes óceán felett suhanó járat utasai úgy vélik, hogy természetfeletti jelenség miatt forog veszélyben az életük. A fedélzeten tartózkodik Amy Smart, Scout Taylor-Compton, Ryan Kwanten és Jamie Chung.

Filmre viszik a Banklédinek keresztelt Gisela Warler történetét, a hölgy 1965 és 1967 között 19 bankot rabolt ki. A rendőröknek nagy nehézségek árán sikerült kézre keríteniük,  majd Warler a sitten férjhez ment. Nadeshda Brennicke játssza a főszerepet, Christian Alvart rendezheti a krimit.

Érkezik a Halálfutam harmadik része, ami az első előzménye és a második folytatása. Az elítéltek ezúttal nem a sitten, hanem a szabadban roboghatnak, Luke Goss formálja meg a rettenthetetlen főhőst, Danny Trejo, Ving Rhames és Dougray Scott lesz látható mellette. A másodikhoz hasonlóan ez is DVD-n fut be.

A vígjátékokról szóló összeállítás erre, a horrorfilmes lista emerre, a várható sci-fi filmes felsorolás pedig emitt érhető el. A drámákról is akad egy poszt, illetve a fantasy-és képregényfilmek sem maradtak le és ne feledkezzünk meg az animációs alkotásokról sem.

Címkék: előzetes2012

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr683457756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

little2 2011.12.19. 17:01:41

Mondhat mindeki amit akar, de szerintem a 2012-es év messze a lejobb lesz az utóbbi tíz évet nézve legalább filmek terén. Minimum 20-30 film van, ami többé-kevésbé de potenciálisan érdekel. És még csak nem is mind folytatás. Nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen.

NZ79 2011.12.19. 19:03:17

The Expendables 2 .nagyon várós..:)
Érdkesnek tűnik a Man on the Ledge és a Safe House is....és De Niro mint médium? Vagy nagyon jól sül el, vagy nagyon rosszul...

NZ79 2011.12.19. 19:06:47

És úgytűnik, a CGI csodák helyett ismét erőre kapnak a valódi akciófilmek és thrillerek...:)

Dean6 2011.12.19. 19:43:17

Érdekes év lesz az biztos,remélem sok minőséget is kapunk :)

Maya-- 2011.12.19. 19:45:13

sokat megnézünk ám ezek közül :)

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.19. 21:04:39

The Expandable 2, Red Tailes, Gangster Squad, The Man with the Iron Fists filmek azok, amikben abszolút látok potenciált. Szeretném , ha a Safe House újat mutatna, de a trailer alapján nagyon úgy néz ki, hogy nem fog.
A Taken teljesen jó volt, ütős akciófilmre sikeredett. A folytatástól is ezt várom.
Fred Durst rendez? Na arra kíváncsi leszek. :)
Tarantino érdekes szereplőgárdát szedett össze a Django Unchained-hoz. Mi lesz ott kenyér..

kevinmaster 2011.12.19. 22:09:56

Act of Valor készítői elég sokat kólofgyutiztak, nem?

vrango 2011.12.20. 07:52:46

Nem vagyok akciófilm-rajongónak mondható, de a fentiek közül egy-két film azért nekem is felkeltette az érdeklődésemet:
-A biciklis film (Premium rush) jónak tűnik, már csak Joseph Gordon-Lewitt miatt is;
-Ralph Fiennes kiváló színész, remélem, hogy rendezőként sem kell csalódni benne (Coriolanus); kíváncsi vagyok, hogy a film milyen országban játszódik, illetve melyikre hasonlít kimondatlanul (nekem szovjet utódállamnak tűnik);
-Liam Neeson és a farkasok-projekt (The grey) elég fantasztikus, de Alaszkát szeretem annyira, hogy érdekeljen;
-A The Last Stand csak Arnie miatt vonz egy kicsit;
-A Gengszter korzó, akarom mondani: tér szintén a szereplők miatt keltette fel az érdeklődésemet (Josh Brolin, Sean Penn, ejha!);
-Sok hibája ellenére én elvoltam a Gettómilliomossal, talán, mert bírom Indiát - szóval a Cities is érdekel (meg aztán a Babel sem volt rossz, és ennek a filmnek arra hajaz a felépítése);
-Ha már szóba jött Alaszka: a john cusackos nőre vadászós akcióthriller is érdekesnek tűnik (hiába, a legdurvább sztorikat mégiscsak az élet írja:P);
-És végül, de nem utolsósorban, Tarantino új filmjére is kíváncsi vagyok, mert ő megbízhatóan szállít egy sajátos stílust és minőséget, amit olykor sikerül még feljebb vinni - ha a Django unchained legalább olyan lesz, mint a Brigantyk, már nem volt hiábavaló:P.

Medgar 2011.12.20. 10:34:23

Az Act of Valorban szerepelnek hivatásos katonák?
süti beállítások módosítása