Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!



Elköltöztünk: filmdroid.hu

Zimmer Feri 2 előzetes

2010.11.10. 22:24 koimbra 8 komment

Tímár Péternek anno valahogy jobban ment, A csapd le csacsi örök klasszikus, a Csinibabán pedig a mai napig el lehet szórakozni. Ám amit ezután csinált abból talán még a 6:3, avagy játszd újra Tutti filmen lehet ellenni, a többi azonban már nem nevezhető élvezhető alkotásnak…

Címkék: trailer vígjátékelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Eagle előzetes - Tatum A kilencedik légió után nyomoz

2010.11.10. 22:00 koimbra 7 komment

Nem csak Neill Marshall vette elő a rejtélyes körülmények között eltűnt kilencedik római légiót, de az Oscar-díjas Kevin MacDonald is elkészített egy produkciót ebben a témában. Channing Tatum egy centuriót játszik, akinek apja (Donald Sutherland) vezénylete alatt a már…

Címkék: trailer poszter kalandelőzetes the eagle

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még egy Utódomra ütök előzetes

2010.11.10. 21:34 koimbra 2 komment

Újabb Utódomra ütök előzetes látott napvilágot, amiben már Dustin Hoffman is feltűnik pár másodpercre. Aki nem tudná, Hoffman nem örült annak, hogy csak keveset akarták szerepeltetni a harmadik részben, ezért úgy határozott, hogy visszautasítja a stúdió felkérését, később…

Címkék: trailer sequel little fockers vígjátékelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jane Eyre előzetes

2010.11.10. 11:02 koimbra 3 komment

Charlotte Brontë klasszikus regénye, a Jane Eyre többször is megihlette már a filmeseket, ezúttal Cary Fukunaga vette kezelésbe az alapanyagot, aki elmondta, hogy művében gótikus stílusjegyek lesznek láthatóak és ezt Adriano Goldman operatőr segítségével valósította meg, akivel a…

Címkék: trailer poszter könyvből film

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Zon 261 előzetes

2010.11.09. 21:50 koimbra 1 komment

A zombik sosem mennek ki a divatból, csak jó produkcióval kell előrukkolni. Remek példa erre Frank Darabont új sorozata, a The Walking Dead. A Zon 261 a svédektől érkezik, az előzetes nagy részében négy ember néz szemet egy hordányi élőholttal, a zombik aztán megunják az…

Címkék: trailer horrorelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még egy előzetes a Tron folytatásának

2010.11.09. 20:03 koimbra 2 komment

Bő egy hónap van még hátra a Tron: Örökség bemutatójáig, feltételezhetően ráerősít a marketingre és még néhány "apróságot" fog közzétenni a filmmel kapcsolatban. Jelen esetben most a soron következő előzetest vehetjük szemügyre, ahol Jeff Bridges megfiatalított…

Címkék: trailer tron sequel tron legacy

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Uwe Boll műhelyéből: Blubberella és Bloodrayne 3 előzetes

2010.11.09. 14:47 koimbra 8 komment

Ha Uwe Boll rákattan valamire, akkor arról nehéz levakarni. Egy ideig játékok filmes adaptációjával foglalkozott, most pedig a nácikat húzta elő a kalapból. Össze is dobott egy produkciót Auschwitzról, a dráma után pedig elkészítette a Blubberella szuperhős-vígjátékot, ahol a…

Címkék: trailer uwe boll bloodrayne blubberella

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Újabb előzetes a Narnia 3-nak

2010.11.09. 11:03 koimbra 4 komment

Michael Apted rendezésében érkezik a következő Narnia film, amelyben a "gyerkőcök" újra visszakerülnek az előző két részben látott világba, ahol Caspian herceg oldalán keresik a régóta eltűnt nemeseket. 3D-ben is látható lesz az alkotás. És egy szinkronos előzetes

Címkék: trailer narnia könyvből film sequel narnia 3 fantasyelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Last Night előzetes -Wothingon és Knightley különtöltött estéje

2010.11.07. 21:15 koimbra 5 komment

A Last Night-ban egy házaspár külön tölti éjszakáját. A férfinek üzleti ügyben kell elutaznia kolléganőjével, a neje  pedig belefut egykori szerelmébe. Sam Worthingon játssza a férjet, feleségét Jessica Biel szerette volna megformálni, de végül Keira Knightley lett a…

Címkék: trailer last night

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bangkok Knockout előzetes

2010.11.07. 14:52 koimbra 1 komment

Úgy gondolom, hogy Panna Rittikrai neve  első és sokadik hallásra sem fog mondani semmit. Ő koreografálta meg az Ong Bak harci jeleneteit, akárcsak a The Boudyguard filmnél. A Bangkok Knockoutot már egymaga dirigálta, alább megnézheted az előzetest és ahogy sejteni lehet…

Címkék: trailer akcióelőzetes

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stb...

2010.11.06. 17:00 koimbra 5 komment

Szép mennyiségű hír, poszter, kép és előzetes látott napvilágot ezen a héten is, ám nem sikerült mindegyikről írni. Ezért hát alább láthatsz egy válogatást a kimaradt anyagokból, röviden. - A hét pletykája: Zac Efron lehet az Akira főszereplője. - Az MGM 2012…

Címkék: trailer poszter miújság

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Friends With Benefits trailer - Kunis és Timberlake előnyös barátsága

2010.11.05. 22:16 koimbra 2 komment

Justin Timberlake eddig nem igazán vált sztárrá a filmvilágban, ám erősen azon van, hogy ez is sikerüljön. A közösségi háló (The Social Network) kritikai és anyagi sikere után a Friends With Benefits vígjátékban fog játszani, jövőre pedig az Andrew Niccol rendezésében…

Címkék: trailer vígjátékelőzetes friends with benefits
süti beállítások módosítása