Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Nem bírta tovább az Avatar, romantika kellett a népnek

2010.02.07. 21:22 koimbra 10 komment

Észak-Amerikai box office

Megtört az Avatar egyeduralma, hét hétvégén uralta az első helyet, ám a Super Bowl víkendjén nem bírta tovább és a második helyre csúszott. Ez talán annak is köszönhető, hogy a férfiak a tévé képernyője előtt árgus szemekkel lesik a nagy meccset, a csajok pedig e közben elsuhantak a Dear John romantikus filmre, bár több, mint valószínű, ha nem most zajlana a szuperkupa, akkor is át kellett volna adnia az Avatarnak az első helyet.

 

Új bemutatók:

Nicholas Sparks nem számít ismeretlen névnek Hollywoodban, a Dear John immáron az ötödik regénye, amely a nagyvászonra költözik. Ám egyikük sem muzsikált olyan jól a kasszáknál, mint a most bemutatott romantikus-dráma. Az Üzenet a palackban 16,7, a Szerelmünk lapja 13,4, az Éjszaka a parton 13,4, a Séta a múltba pedig 12,2 millió dolláros hétvégével kezdte pályafutását, közülük pedig a Szerelmünk lapjai bírta a legtovább (81 millió). A Dear John azonban 32 millióval startolt, amelynek a Screen Gems csak örülni tud, mivel ez a legjobb nyitánynak számít a stúdió történelmében. Lasse Hallström rendezése egyelőre 6,6-en áll az imdb-n, a kritikusok nagy többsége pedig lehúzta a produkciót, csak 29 %-uk értékelte pozitívan.

A Flick Filosopher azt írja, hogy a két főszereplő között a kémia hiánya olyan, mint egy tudományos rejtély. Amanda Seyfried még jól teljesít, de Channing Tatum nem ad semmit hozzá karakteréhez. A Wall Street Journal szerint Ms. Seyfried ugyan bájos színésznő, de teljesen tapasztalan még az ilyen filmek terén, a jelenetei pedig nincsenek jól megírva, Tatum pedig végig passzívan játszik.

 

Tavaly ezen a hétvégén indult útjára az Elrabolva akció, 24,7 milliós kezdés után bőven száz millió felett termelt. A film forgatókönyvírója és producere Luc Besson volt, a rendezői székben pedig Pierre Morel foglalt helyet, azóta újra összehoztak közösen egy akciót, a From Paris With Love szintén a Super Bowl víkendéjre időzítették a bemutatót, ám keveseket érdekelt, ahogy a kövér és kopasz John Travolta kissé leamortizálja Párizst, miközben gengszterek után kajtat. 8,1 milliót szedett össze a film 3 nap alatt, az Elrabolva 9,4 milliót gyűjtött az első napján. Travolta ugyan 2007-2008 között három 100 millió felett hozó alkotásban szerepelt, ám azóta ott volt a Hajsza a föld alatt buktája és a Vén csontok gyér teljesítménye, remélhetőleg a színész újra magára talál és nem kell újra feltámasztani. Az imdb-n 6,1 az átlaga, a kritikusok közül csak minden harmadiknak tetszett az akció (34 %).
A Cleveland Plain Dealer szerint Bruce Willisnek kihívója akadt John Travolta személyében, aki jól hozza keménykötésű, fegyvermániás, kopasz akcióhőst. A Philadelphia Inquirer azt írja, hogy Morel és csapata tudja hogyan kell akciózni, a verekedések, a lövöldözések, az üldözések és száguldozások teljesen jól sikerültek, talán még jobbak is azoknál, ami Hong Kongból mostanában érkezett.

 

Régebben bemutatott filmek: Az Oscar-jelölések hatására megugrott a jegyelőrendelés az Avatarra, ma, vasárnap nem hozott túl szép adatokat, de a három napos 23,6 millió dolláros bevétel még így is bőven kiváló. James Cameron filmje immáron 630 milliónál jár, összbevétele pedig 2,2 milliárd dollár. 59,3 %-kal kevesebb dollár került a kasszákba az Edge of Darkness akció-thriller esetében, Mel Gibson elvérzett, jó ha a 40 millió összejön, ami egy 80 millióba került film esetén édeskevés. Talán majd a Beaver javít az átlagán. Szintén nagyobb mértékben pártoltak el a Minden kút Rómába vezet (When in Rome) romantikus filmtől, ami úgy tűnik, hogy 30 milliónál távozik majd a mozikból. Átjutott a 80 millión az Éli könyve, még 90 millióig ellavírozhat. 580-al több mozi játssza a Crazy Heart drámát, bevétele 58 %-kal növekedett, a film felugrott a lista nyolcadik helyére és 3,6 millió dollárt hozott össze a hétvége alatt. Sherlock Holmes átjutott a 200 millión, még pár millióra futja erejéből (összbevétele 405 millió dollár). 12. helyen áll az Egek ura, amely 2,3 milliót kasszírozott, amivel együtt már 76,6 milliója van az alkotásnak. 686 filmszínházban megy az Egy lányról (An Education), 18 hete megy már a mozikban, most 915 ezer dollárt hozott, 9,7 milliónál tart a film.

 

Amerikai hétvégi mozis becsült bevételek, az adatok millió dollárban értendőek.

 

Cím

Hétvége bevétele

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Dear John

32,40

32,40

25

 Előzetes

 

Avatar

 

23,60

 

630,09

 

 Kritikareklámok, szinkronos előzetes, James Cameronról

From Paris With Love

8,10

8,10

 55

Előzetes , tv spot, poszterek

Edge of Darkness

7,00

29,09

80

Előzetes, poszter, tv spot 

Tooth Fairy

6,50

34,33

48

Előzetes,poszter 

Minden kúr Rómába vezet


5,50


20,89

 

Előzetes


Éli könyve


4,83


82,16


80

Szinkronos előzetes , poszterek, tévéreklám 

Crazy Heart

3,65

11,18

 

Poszter, előzetes


Légió


3,40


34,67


26

Előzetes, jelenetek, tv spot, poszterek 

Sherlock Holmes

2m63

201,57

90

iromány, képek, jelenetek 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr341737261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.02.08. 00:35:52

A From Paris With Love-t láttam és szerintem nagyon jó. Kellően vicces, kellően akciódús és nem túljátszott, sőt még nem is volt száz százalékig kikövetkeztethető (spoilerezés nélkül, hogy ki lő a végén). Talán az egyetlen olyan film, amit eddig láttam moziban, hogy a világpremierrel együtt jöjjön hozzánk is (igaz előbemutató már 4-én volt, Nagyvárad). Csodálkoztam is mikor IMDb-n még Awaiting 5 votes volt, pedig én már végigszórakoztam. Ilyen akciófilmek még kellenének.

karbalán 2010.02.08. 01:11:35

Az Avatar összbevétele már 2,2Mrd.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.08. 10:04:30

@karbalán: Tegnap este még amikor néztem 2,1 volt.
Egyébként egy hét alatt 200 milliót termelt, nem akarják megunni az emberek.

karbalán 2010.02.08. 11:11:44

@koimbra: Úgy tűnik, Amerikában gyorsabban csökken. A tengeren túli bevétel, ha jól számolom, az elmúlt egy hétben 135 millió volt. Szerintem ez el fogja érni a 2 mrd-ot, az Észak-Amerikai végső bevételt valamivel 700 m fölé tippelem, de lehet, hogy az új bemutatók miatt gyorsabb csökkenésre vált majd. Meglátjuk.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.08. 11:17:14

@karbalán: 3milliárdot akartál írni szerintem.
Amerikában hamarosan bemutatják az Alice Csodaországbant, akkor pedig az Avatar kikerült jó pár 3D-s moziból, így valószínű nagyobb ütemben fog csökkenni a bevétele is. A 700 millióra nagy esélye van, a 3 milliárdos összbevételre még nem fogadnék.

madárijesztő 2010.02.08. 22:17:11

Visszatérhet még az Avatar az első helyre? A csajok letudták a Dear Johnt, esélyes, hogy nagyot esik a hétvégén, nem?

nyuszisz 2010.02.08. 22:21:21

@madárijesztő: lehet. Nagyon irritáló számomra ez a Dear John, a szerelmünk lapjaival mondhatni a szívembe zárta magát :) Úgy vettem észre arra hajt a műveiben, hogy a szerelmesek nem lehetnek együtt és ez annyira megható :)

karbalán 2010.02.09. 07:35:01

@koimbra: Nem. Az overseas a >2mrd, a worldwide >2,7.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.09. 10:05:53

@madárijesztő: Nem valószínű, jön a Percy Jackson, a Farkasember, no meg a Valentin nap is, szerintem inkább még lejjebb csúszik a harmadik vagy negyedik helyre. De ettől függetlenül nincs mit panaszkodnia.

jimbo1000 2010.02.09. 14:16:00

az avatarnak már nem sok nézője lesz, itt lesz még ez a hónap és aztán vége, mert az alice el fogja foglalni egy halom 3d termet.
süti beállítások módosítása