Elköltöztünk: filmdroid.hu
Újabb előzetes a Cold Prey 3-hoz
2010.09.26. 14:01 Szólj hozzá!
Az amerikai horrorok mellett fel-feltűnik olykor egy-egy európai alkotás is a műfajban. A spanyolok felől érkezett a [REC] két része és az árvaház (The Orphanage), a franciák is bebizonyították, hogy képesek igazán beteg produkciókat készíteni, pl. a Frontier(s) vagy a sokak…
Címkék: trailer prequel horrorelőzetes
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Norton örömmel eljátszaná Rébuszt
2010.09.26. 13:46 5 komment
Az IGN oldalnak sikerült beszélnie Edward Nortonnal, aki még egyszer elmondta, hogy egyáltalán nem érez haragot a Marvellel szemben, mert lecserélték őt és a legjobbakat kívánja a Bosszú Angyalainak. Hozzátette, hogy ha lehetne szivesen játszana még képregényfigurát, a Batmanben…
Címkék: batman miújság
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Némi probléma a Kane & Lynch mozifilm körül
2010.09.26. 13:25 Szólj hozzá!
Már úgy látszott, hogy a Kane & Lynch számítógépes játék moziverziója szépen halad előre a megvalósítás felé, ám mégsem alakul minden a tervek szerint. A rendezői teendőket a District 13: Ultimatum direktorára, Patrick Alessandrinra bízták, de ő valamiért elhagyta a…
Címkék: miújság játékból film kane&lynch
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Hulk ezúttal nem lesz totálisan CGI
2010.09.25. 16:54 24 komment
Eric Bana és Edward Norton után Mark Ruffalo játszhatja el Bruce Bannert a Joss Whedon rendezésében készülő Bosszú Angyalai filmben. A színész a Vulture oldalnak azt mondta, hogy voltaképp az eddigi mozifilmekben senki nem formálta még meg a nagy zöld, gigaerős óriást, a Hulkot,…
Címkék: hulk miújság képregényből film bosszú angyalai
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Az Alkonyatból majdnem akciófilm lett SWAT kommandóval meg FBI ügynökkel
2010.09.25. 15:06 5 komment
A HollywoodLife oldalnak alkalma nyílt arra, hogy Mark Morgannal, az Alkonyat producerével diskuráljon, aki elmondta, ha a Paramount égisze alatt készült volna el a film, akkor egy teljesen másmilyen alkotás született volna.„Több akciót akartak a filmbe. Azt szerették volna…
Címkék: miújság alkonyat
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Véget ért a Disturbia-per
2010.09.25. 15:02 3 komment
A Disturbiára sokan mondták, hogy Alfred Hitchcock egyik filmjére, a Hátsó ablakra (Rear Window) hasonlít. Így gondolta Cornell Woolrich novellájának a jogtulajdonosa, a Sheldon Abend Revocable Trust is, ezért beperelte Steven Spielberget, no meg Disturbiát gyártó stúdiókat, a…
Címkék: per miújság
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Carell bűvészkedik
2010.09.25. 15:00 3 komment
Jim Carreynek ajánlották fel a Burt Wonderstone vígjáték főszerepét, ám ő inkább a Mr. Popper's Penguins-t választotta. Sebaj, mivel egy másik ismert komikust sikerült megnyerni a filmhez Steve Carell személyében. A forgatókönyvet John Francis Daley és Jonathon Goldstein vetették…
Címkék: miújság vígjátékhír
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Stb...
2010.09.24. 22:55 1 komment
- Kristen Bell azt mondta, hogy ő maga finanszírozná a Veronica Mars mozifilmet, ha a Warner hagyná. - Úgy hírlik, hogy Emma Stone az egyik fő esélyes arra, hogy Mary Jane-t játssza a Pókemberben, Mia Wasikowska pedig lehet, hogy Gwen Stacy lesz. - A Marvel megerősítette, hogy…
Címkék: miújság
Elköltöztünk: filmdroid.hu
A 13. harcos (The 13th Warrior)
2010.09.24. 22:50 7 komment
Vikinges filmekre valahogy nem vevő a jónép, Hollywood ugyanakkor időről-időre elhozza őket a vásznakra, ám egyedül csak a DreamWorks animációs filmje (Így neveld a sárkányodat) tudott tömegeket vonzani a mozikba. John McTiernan a 90-es években tapasztalhatta meg, hogy a…
Címkék: akció iromány kaland 80 %
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Robot előzetes - India legdrágább filmje
2010.09.24. 22:49 2 komment
Bollywood ontja magából a filmeket, ezek közül sok eljut India határain kívülről is a zenés-táncos produkciók kedvelők legnagyobb örömére. Mondanom sem kell(ene), hogy ezen alkotások mindegyikében több táncolgatós jelenet akad, a szereplők a cselekmény közepén fogják magukat…
Címkék: trailer scifielőzetes
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Paranormal Activity 2 vírusvideók
2010.09.24. 22:47 1 komment
A Bloody Disgusting és az UGO két vírusvideóra lelt az októberben mozikba kerülő Paranormal Activity folytatásával kapcsolatosan. Mivel Oren Peli nem ért rá (egy másik filmmel volt elfoglalva), a második részt Tod Williams rendezte, aki a 2004-es Titkos ajtó (The Door in the floor)…
Címkék: sequel paranormal activity paranormal activity 2
Elköltöztünk: filmdroid.hu
Készülőben a Human Centipede 2
2010.09.24. 22:30 4 komment
Csak nemrég került piacra a The Human Centipede (First Sequence) horror, amelyben egy őrült sebész azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összevarr néhány személyt, így létrehozva az emberi százlábút. A rendező, Tom Six már dolgozik a folytatáson, amit 2011-ben The Human Centipede II…