Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Megjött a nyuszi

2011.04.03. 19:30 koimbra 3 komment

Észak-amerikai box office: A három új bemutató egyike sem vallott szégyent a költségvetéséhez képest. A legjobban a Hopp Húsvéti nyuszis alkotás indított, az Álomháborútól azonban csúnyán elpártoltak a nézők.
Új bemutatók:

Színészek mellé tegyünk egy-két CGI karaktert és máris kész a családi film, dőlhet a lé. A Foxnak nagyon bejött ez a lépés az Alvin és a mókusokkal, a Warnernek kevésbé a Maci Lacival, de még így is szakítottak 200 millió dollárt. Az Universal a Húsvéti Nyuszit rángatta elő a kalapból, mint kiderült, jól tették. A stúdió 30 milliós hétvégére számított, e helyett 38 millió dollár jött össze. Ez már a második sikeres közös együttműködése az Illumination Entertainment, akik nem dolgoznak hipermagas árakon. A Gru-t 69 millióból hozták össze, a Hoppot pedig 63-ból. Alacsony költségvetés, nagyobb profit. Valószínűleg már üres pezsgősüvegek tucatjai találhatóak a fejesek irodájában.
Az már nagyon nem érdekel senkit, hogy az imdb-n 5,5-en áll. Mondjuk mit is vártak az Alvin és a mókusok, no meg a Garfield rendezőjétől, Tim Hilltől?

 

Jake Gyllenhaalt nem tudják akcióhősként elfogadtatni. A Perzsia hercege elég gyéren muzsikált Amerikában, a Forráskód sem döngetett bevételi csúcsokat, de elmondható, hogy pénzügyileg ne lesz kudarc. Duncan Jones második mozifilmje rögtön az első nap annyit termelt, mint a Hold amerikai pályafutása során, azaz 5 millió dollárt. A kritikusok döntő többsége odavolt a filmért, tetszett nekik, hogy a főhőst többször is visszaküldik, hogy akadályozza meg a nagy robbanást. 89 %-uk értékelte pozitívan. A jó híre miatt elképzelhető, hogy a következő hetekben alacsony csökkenéseket fog produkálni a sci-fi thriller.

James Wan rendező és Leigh Whannell újabb filmmel jelentkezett. Közösen hozták össze a Fűrészt, majd a Halálos hallgatást is, ám ez utóbbi nem nem lett siker és Wan másik rendezése, a Halálos ítélet is bukott. Az Insidious horror 13 és fél milliót gyűjtött be három nap alatt, ami több, mint a két Halálos film nyitó bevétele. Az imdb-n 6,9-en áll, ami horrorhoz képest nem is rossz, a kritikák 3/5-e pedig kedveli az alkotást. Nem is rossz a FilmDistrict által forgalmazott első filmhez, amelyben egy új házban egy srácot megszáll valamiféle természetfeletti entitás. Már a mozikban kitermeli a marketingköltségeket, DVD-n csak fog profitot fog hozni.

Régebben bemutatott filmek: A negyedik helyre csúszott az Egy ropi naplója folytatása, három millióval jobban áll, mint az első rész a második hétvégéjén. A Csúcshatás szépen tartja magát, már 55 milliónál jár. Sajnos az akciós csajok mélyrepülésbe kezdtek, 68 %-kal kevesebbet szedett össze az Álomháború a nyitó víkendjéhez képest, így még a 40 milliót sem fogja bevenni, ráadásul a nemzetközi eredmények sem túl biztatóak. Nem fest jól Rango helyzete sem, már csak 4,5 millió dollárt sikerült megszerezni, amivel 113 millióig húzta el magát, ám a 135 millió fényében ez még kevés. Összbevétele meghaladja a 208 milliót, amivel még mindig nincs kinn a gödörből, ennél többet várt a stúdió, de talán majd házimozis forgalmazásban kihozza magát nullszaldóra és esetleg egy-két milla profitot is látnak. Szintén nem teljesít szuper módon a Csata: Los Angeles, az inváziós film a tizedik helyet foglalja el, eddig 78 milliót szedett össze, a 80-at még átlépi, de a 90-et nem éri el. Nemzetközi szinten is kb ennyit, 79 millió dollárt termelt, a számokat elnézve a fejesek többször is meggondolják a fejesek, hogy akarnak-e folytatást. 1011 moziban tűzték műsorra A király beszéde PG-13-as verzióját, ha Weinsteinék arra számítottak, hogy a fiatalok is elrohannak a mozikba, akkor alaposan tévedtek. 1,1 milliót hagytak ott a nézők a kasszáknál. Az Anyát a Marsra áttuszkolta magát a 20 millión, számára itt a vége, még pár százezret esetleg összekaparhat, de oly mindegy a 150 milliós költségek mellett.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Hopp

38,11

38,11

-

63

Előzetes, poszter


Forráskód


15,05


15,05


-


32

Előzetes, poszter, első 5 perc

Insidious

13,49

13,49

-

1,5

Előzetes

Egy rop naplója 2

10,20

38,55

- 57,1

21

Előzetes

Csúcshatás

9,42

55,60

- 37,6

40

Előzetes

Az igazság ára

7,05

39,63

- 34,4

40

 Előzetes, poszter 

Álomháború

6,08

29,87

- 68,1

82

Iromány

Rango

4,56

113,78

- 53,3

135

Iromány, jelenetek, 

Paul

4,30

31,89

- 45,3

40

Előzetes, poszter 

Battle Los Angeles

3,50

78,46

- 53,8

70

Iromány

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr32797035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.04.03. 20:50:59

A Forráskódot megnézném énis, csakhát az itteni mozi nem igazán játsza :S Az Álomháborút pedig sajnálom nagyon, Snyder egyáltalán nem érdemelte meg ezt a bukást, nem vágom mi a baja az embereknek :S Remélem a Superman projekt attól még ugyanúgy nála fog maradni, kijárna neki végre egy siker + természetesen nemhinném, hogy rajta kívül bárki is megtudná csinálni azt normálisan...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.03. 22:38:23

@Shyllard: El tudom képzelni, hogy a Warner inkább másra bízza a Supermant. Az Álomháború bukta, a Watchmen se hozott jól. Még az is megeshet, hogy inkább azt mondják neki csinálja a Xerxes-t.

Sonda 2011.04.03. 23:48:07

Reméljük kiáll mellette a Warner, bár superman sosem volt nagy kedvens (sőt utálom is rendesen) de egy Snyder féle változatot szívesen megnéznék...
süti beállítások módosítása