Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: A Halálnak nem akadt legyőzője
2009.09.06. 19:52 Szólj hozzá!
Véget ért a nyár, beköszöntött az ősz, a nyári filmek kifutóban vannak, az új produkciópedig nem nem vonzottak tömegeket. Tavaly szeptember első hétvégéjén a Veszélyes Bangkoknak elég volt 7,8 millió dollár az első helyhez. Idén valamivel jobb a helyzet, az a lista éllovasa 12 milliót „kasszírozott”, ami nem mondhatnám, hogy kimagaslónak számít. Az amerikaiak most egy nappal tovább tart a hétvége, mivel szeptember első víkendje után, hétfőn munkaszüneti nap van (ez a Labor Day). Három új alkotást is a mozikba küldtek, hogy becsalogassák a nézőket a moziba, a próbálkozás nem járt sikerrel.
Új bemutatók:
Idén Sandra Bullock három filmmel is jelentkezik, ezek közül a Nász-ajánlatot már nyáron bemutatták és a színésznő legtöbbet hozó filmjévé vált (Amerikában). Az All About Steve pedig pénteken kezdett, az összesítésben pedig a második helyet sikerült csak megszereznie. Ebből úgy tűnik nem lesz kimagasló siker, bár...ki tudja? A Beépített szépség 10 milliós indulás után majd' 107 milliót hozott, a Két hét múlva örökké pedig szintén 14,3 millióval kezdett és 93 milliót szedett össze pályafutása során, míg a Beépített szépség második része 14 millió után 48-nál hagyta el a mozikat, a Mint a hurrikán pedig 13,5 millióval nyitott, majd 52,8-el zárt. Ha ezt vesszük alapul, akkor a film akár még az 50 milliót is elérheti. Viszont a nézők nem kedvelik a filmet, az imdb-n 252 szavazat után 4,6-en áll, a kritikusok pedig egyáltalán nem nyilatkoztak pozitívan a produkcióról, a Rotten Tomatoes oldalán 5 % az átlaga. Ez alapján nem áll szép jövő elé a film, de mint tudjuk odaát a rettenetesen rossz filmekre is képesek özönleni a nézők.
Mark Neveldine és Brian Taylor 3 évvel ezelőtt készítette a Crank – Felpörgetve akciót, amelynek költségeit sikerült rettenetesen alacsonyan tartani, így a kevésnek tűnő bevétel ellenére is sikeres volt a produkció. Hozzáfogtak a folytatáshoz, ami már nem hozta az előző rész eredményeit. A duó új filmjéhez megnyerte Gerard Butlert, a film cselekményét pedig a jövőbe helyezték. Nos, a sci-fi akció iránt kevesen érdeklődtek, bár mivel itt sem volt eget rengető a büdzsé, így nem beszélhetünk kudarcról. Az imdb-n jelenleg 7 csillagja van, a firkászoknak viszont kevésbé tetszett, a Rotten Tomatoes-on 21 %-os az átlaga. A Gamer a magyar keresztségben A Játék a végsőkig elnevezést kapta, amire én a nem túl jó emlékű Van Damme-os Street Fighterre gondolok azonnal.
Ahogy haladunk lefelé a listán egyre gyanúsabbá válik valami: „Na de hova lett Mike Judge új filmje, az Extract?”.-kérdezhetnénk mintegy magunktól. Ám hamarosan megleljük az alkotást, a 10. helyen álldogál. Nagyon nem akar összejönni a Beavis és Butt- Head atyjának a siker a mozikban, 99-ben a Hivatali patkányok csak 10 millióig jutott, ám ez végül klasszikussá vált. Három éve pedig a Hülyék paradicsoma limitáltan kezdett, majd szépen el is tűnt a mozikból miután 444 ezer dollár összegyűjtött. Ben Affleck ide, Mila Kunis oda, az Extract sem fog nagy magasságokba jutni.
Régebben bemutatott filmek:
Az első helyen továbbra is A végső állomás terpeszkedik, az eddigi részek egyike sem esett a második hétvégéjére 50 %-nál nagyobbat, de a negyediknek sikerült. Rohamosan csökken a tetszési indexe, 5,4-en áll az imdb-n, az eddigi felvonásoknak sikerült megmaradni a hatos átlag felett. Jövő hétre nagy valószínűséggel lehagyja a franchise eddigi legtöbb bevételét hozó harmadik részt, ami 53 milliót termelt a mozikban. Harmadik hétvégéjén harmadik helyen áll a Becstelen brigantyk a listán, túl van a 90 millión. Bevette a 100 milliót a District 9, a mostani csökkenés 31,8 %, van még benne szufla, szép siker lesz a vége. 65,7 %-ot csökkent második hétvégéjére a Halloween folytatásának a bevétele, ezzel bizony kifújtak az esélyei, hogy elérje a 40 milliót, Rob Zombie helyett a harmadik részt már más fogja rendezni. (A shocktillyoudrop oldalon néhány rajongó által készített posztert nézhettek meg). Jövő héten a Meryl Streep és Amy Adams főszereplésével készült Julie & Julia már túl lesz a 80-on, a G.I. Joe pedig a 140-en suhan át. Harry Potter már közel 297 milliót szedett össze, szerintem biztosan el fogja érni a 300 milliót. Csatlakozott a 400 milliót elért filmek elit táborához a Transformers folytatása.
Amerikai hétvégi mozis bevétel becslések (TOP 10), az adatok millió dollárban értendőek
Cím | Hétvége bevétele | Eddigi bevétel | Büdzsé | Info |
A végső állomás | 12,43 | 47,56 | 43 | |
All About Steve | 11,2 | 11,2 |
| |
Becstelen brigantyk | 10,84 | 91,04 | 70 | |
Gamer-Játék a végsőkig | 9 | 9 | 12 | |
District 9 | 7 | 101,27 | 30 | |
Halloween II | 5,6 | 25,66 | 15 | |
Julie & Julia | 5,2 | 78,84 | 40 | |
G.I. Joe: A Kobra árnyéka | 5,1 | 139,41 | 175 | |
Az időutazó felesége | 4,21 | 54,55 | 39 | |
Extract | 4,18 | 4,18 |
|
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.