Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: 2010 első százmilliós bevétele a Valentin-napé

2010.02.28. 20:35 koimbra 5 komment

Amerikai box office

Továbbra is a Viharsziget tanyázik a box office lista élén, a két új széleskörű bemutató pedig az ezüst-és bronzérmet szerezte meg.

 

Kevin Smith legutóbbi vígjátéka, a Zack és Miri pornót forgat esetében is adódott némi gond a cím körül, ugyanis több helyen nem voltak hajlandóak reklámozni a filmet. Smith új rendezése eredeti eredetileg az A Couple of Dicksre hallgatott volna ám a stúdió újra masszív falakba ütközött volna a marketing terén (igen, a Dicks miatt), ezért átkeresztelték Cop Outra, amelyet itthon Két kopper címen kell keresnünk. A stúdiónak ezen kívül tinikkel telített mozitermeket akart látni, csak úgy ment bele az R kategóriába, ha Smith lemond fizetésének egy részéről, állítólag csak az eredeti ár 18 %-át kapta kézhez. Bruce Willis és Tracy Morgan két rendőrt alakít az akció-vígjátékban, akik ellopott basbeballkártyák után nyomoznak.
Igazán szépnek mondható a 18 milliós nyitás, főleg, hogy Willis csak ritkán tud ilyen számokat felmutatni, Smith pedig karrierje legjobb nyitányának örülhet. Willis a Die Hard negyedik felvonását leszámítva csak a Sin City-vel és a Sebezhetetlennel ért el ennél nagyobb eredményt az elmúlt 10 év során, a rendező eddigi pályafutása során a Jay és Néma Bob visszavág 11 millió dolláros hétvégi eredménye volt a legjobb.
Az imdb-n 6,8-en áll, a kritikusok ötödének (20 %) tetszett a film.
Az Examiner azt írja, hogy Smith alkotása olyan, mint bármely már Steven Seagal film és történetnek nincs semmi értelme, ráadásul olyan érzést kelt a nézőben, mintha nem fejezték volna be, csak úgy egyszerűen abbahagyták a forgatást. A BDK kritikusa nagy rajongója a Shop-shownak és a Shop-stopnak és nagyon sajnálja, hogy a film túl hosszú, nincs benne poén és fájdalmas. Szerencse, hogy nem Smith írta a forgatókönyvet.

 

George. A Romero 1973-ban készített horrorját porolták le kicsit és felturbózták a mai igényeknek megfelelően. Adott egy kisváros, a közelében lezuhan egy repülőgép, amely biológiai fegyvert szállított és a település vízkészletébe is bekerül az anyag, nem sokra rá a lakók megőrülnek, páran megpróbálnak épségben kijutni a káoszból. Breck Eisnerre (Szahara) bízták a The Crazies rendezői feladatait, aki úgy tűnik ezúttal minőségi munkát végzett, a kritikusok döntő többsége kedvelte, a Rotten Tomatoes oldalán 71 %-on áll, ami elég pofás, ahhoz képest, hogy a firkászok általában lehúzzák az efféle műfajú produkciókat, az imdb-n pedig 7,4-en áll.
A HollywoodChicago azt írja, hogy a mostanában készülő horrorfilmek inkább félelmetesen unalmasak, mint félelmetesek, azonban a The Crazies őrületesen jó szórakozás. A Sun csak azért nem adott erre a B filmre ötöst, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy ki fogja túlélni és csak Timothy Olyphant játékával voltak elégedett.

 

Régebben bemutatott filmek:

Megőrizte első helyét a Viharsziget, 75 millió dollárnál vert tanyát a thriller. Scorsese 4 rendezése jobb ennél a bevételnél, de a New York bandái 77 millió dollárját, illetve A rettegés foka 79 millióját hamarosan lehagyja, aztán jöhet az Aviátor (102 millió dollár). A nyitó hétvégéhez képest majd' megfeleződött a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült film bevétele, ezért valószínű, hogy A tégla által produkált eredményt nem fogja tudni hozni. 13,8 %-kal gyűjtött kevesebbet az Avatar, 707 milliónál jár a sci-fi, több, mint 100 millióval termelt többet, mint a Titanic. Vajon a 800 millió összejön? Szerintem nem. Harmadik hétvégéjén Percy Jackson csak 9,8 milliót tud felmutatni, a 30 milliós kezdés még bizakodásra adhatott okot, de családi-fantasy filmhez képest elég gyorsan veszíti el az érdeklődőket. A Valentin nap az év első produkciója, amely átlépte a 100 milliót (hamarosan a Viharsziget is követi), 115 millió körül várható a végösszeg. A Farkasember kénytelen volt újfent egy nagyobb összegű csökkenést elszenvedni, 58 %-kal kevesebben váltottak rá jegyet, mint egy hete, a hatalmas költségvetésű horror-remake 60 millió körül távozik a mozikból. 25 millióval kezdi a jövő hetet a Crazy Heart, Éli könyve pedig a víkend alatt megkeresett 1,1 millió dollárral 92,5 milliónál jár.

 

Limitáltan mutatták be A prófétát, 9 helyen vetítették és 170.000 dollárt termelt. 15 moziban kezdett a Formosa Betrayed thriller, 69.000 dollárt hozott.

 

Amerikai hétvégi becsült bevételek, az adatok millió dollárban értendőek

Cím

Hétvége bevétele

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Viharsziget

22,20

75,07

80

Előzetes, képek, jelenetek 

Két kopper

18,56

18,56

30

Előzetes, jelenetek, képek

The Crazies

16,52

16,52

20

Előzetes, poszterek, képek


Avatar


14,00


706,9

 

Kritikareklámok, szinkronos előzetes, James Cameronról 

Percy Jackson és az olimposziak


9,80


71,21


95

iromány, Szink. előzetes, karakterposzterek, jelenetek 


Valentin nap


9,50


100,35


52

Iromány,
Előzetes és poszter

Dear John

5,00

72,62

25

Előzetes

Farkasember

4,12

57,24

150

iromány,  jelenetek, tv spot 

Tooth Fairy

3,45

53,86

48

Előzetes,poszter 

Crazy Heart

2,54

25,08

7

Poszter, előzetes

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr211797875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2010.02.28. 20:51:33

Szerintem nem szerencse, hogy nem Smith írta a Cop Out forgatókönyvét :) Sokkal inkább pech. Mindenesetre engem iszonyat érdekel és köszönöm a magyar címet, életemben nem találtam volna ki, hogy a két film egy és ugyanaz!

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2010.02.28. 21:43:45

25 vagy talán 30

Igen, inkább 30! Ez az a szám, ami azt mutatja, hogy mennyi ütést mérnék arra a szerencsétlen idiótára, aki a Cop Out-ot "Két kopperre" fordította le.

Nem vicc. Vizes törölközővel verném végig valamelyik főúton, úgy, hogy közben meztelen is lenne és mondjuk mindez november végén történne...

Döbbenetes!

Shyllard 2010.02.28. 22:02:50

@ninarose: + Egy felvonulás közepén :)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.01. 13:58:00

ha mégegyzser leírod, hogy eredetileg couple of dick volt a címe a filmnek, elmegyek és felgyújtalak. de komolyan!

Shyllard 2010.03.01. 15:42:16

@eric: De, ha valaki csak először téved be az oldalra, annak is tudnia kell róla, mert az tuti nem fog visszalapozgatni, hogy ráleljen erre az apró információmorzsára, amiről nem is tud.
süti beállítások módosítása