Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: A Kandúrral nem bírtak az új filmek
2011.11.06. 20:33 4 komment
Észak-amerikai box office
Új bemutatók:
Teljesen másféle vígjátéknak indult a Hogyan lopjunk felhőkarcolót?, az afro-amerikai színészek azonban leléptek, a forgatókönyvet is átírták és Brett Ratner levezényelhette a filmet. Ugyan azon már nem illik megbotránkozni, ha egy vígjáték 85 millióba kerül, de ettől függetlenül el lehet csodálkozni rajta. Ben Stiller és Eddie Murphy viszi a hátán a rablós-komédiát, a kritikusok egy része lelkendezett, hogy utóbbi végre vicces filmen vállalt szerepet és ismét szórakoztató tudott lenni. Murphy az utóbbi időben inkább buktában volt látható, sőt még csak humoros sem volt, Stiller pedig az Éjszaka a múzeumban és az Apádra ütök franchise-zal nyomult előre, de azért ő is ismerkedhetett a bukta fogalmával (Agyő, nagy Ő, Envy). Az Ocean's Elevenhez hasonlított alkotás egyik szerencséje, hogy ehhez hasonló művet nem igazán láthatott az utóbbi időben a közönség. A 24 millió dollár korrekt összeg, bár egy 30 millió feletti nyitány bőven elvárható lett volna a filmtől. Komoly probléma, hogy jövő héten Adam Sandler támadja be a mozikat, méghozzá duplán, hiszen egy ikerpárt fog játszani.
Harold és Kumar, azaz a Kalandférgek 2004-ben nyomhatott el egy rakat vulgáris és füves poént, a szerény bevétel után a folytatásra kevesen mertek volna fogadni, de 4 évre rá csak befutott a második felvonás, ami már majdnem az első az háromszorosával nyitott és 38,1 millióig jutott, ami 20 millióval volt több, mint a 2004-es alkotásé. Íme, befutott a harmadik felvonás, méghozzá 3D-vel turbósították fel a humorfaktort, ám ennek ellenére nem tódultak tömegével a mozikba, 13 milliót sikerült összehozni, ami kevesebb, mint a második nyitó eredménye.
Régebben bemutatott filmek:
A Csizmás, a kandúr elég haloványan kezdte pályafutását, a Shrek spin-offjától többet reméltek, azonban a közönség kitart az animációs film mellett, alig csökkent valamit a bevétel, ismét 30 millió felett kaszált. Közel 8 milliót tehetett hozzá eddigi eredményéhez a Lopott idő, ezzel Andrew Niccol megelőzte a Fegyverneppert, de még kell jó pár millió, hogy ne tekintsenek rá buktaként. A Vasököl 3,5 millió dollárt kapart össze, a 80 millión még át fog lépdelni, de annál sokkal többre nincs esélye. Csúnyán kezdett a Rumnapló, úgy, hogy szépíteni sem nagyon tud, a hétvégén begyűjtött 3 millió körüli összeggel áthaladt a 10 millió dolláron, amivel gyakorlatilag a stúdiónál senki nincs kibékülve.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a deadline-ról vannak.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Büdzsé | Info |
Csizmás, a kandúr | 34 | 76,5 | 130 | |
Hogyan lopjunk felhőkarcolót? | 24,6 | 24,6 | 85 | |
Kalandférgek 3 | 13 | 13 | 18 | |
Parajelenségek 3 | 8,6 | 95,3 | 5 | |
Lopott idő | 7,8 | 24,3 | 40 | |
Footloose | 4,8 | 45 | 24 | |
Vasököl | 3,5 | 78,5 | 110 | |
Rumnapló | 2,9 | 10,3 | 50 | |
Ides of March | 2 | 36,8 | 12 | |
Pénzcsináló | 1,9 | 70,3 | 50 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.