Elköltöztünk: filmdroid.hu
Box Office: Gyenge Szilveszter
2011.12.11. 18:40 5 komment
Észak-amerikai box office:
Új bemutatók:
Az idei Szilveszter érdeklődés hiányában elmarad – juthatna eszünkbe a Szilveszter éjjel által produkált bevételről. Amíg a közönség a Valentin nap esetében szépen bekajálta a több szálon, sztárokkal telenyomott romantikus vígjátékot, addig az emberek Szilveszter éjjel esetében már sokkal elővigyázatosabbak voltak. Ráadásul a Valentin nap pont jókor volt pont a megfelelő helyen, amikor az emberek többsége sokkal romantikusabb hangulatban van. Ráadásul Garry Marshall új filmjéről alig hallani pozitív visszajelzéseket, az imdb-n 4,7-en áll, a Rotten Tomatoes-on pedig 6 %-os az átlaga (a héten volt 3 % is). 13,7 millió dollár sikerült összekaparnia, ezzel szemben a valentinos produkció 56 millió dollárt produkált. Érezhető a különbség? Legalább a Warner nem gondolkodik el azon, hogy esetleg Húsvétra is egy hasonló művel rukkoljon elő.
David Gordon Green csúnyán befürdött a Király! fantasy vígjátékkal, aminek még a 10 millió dollárt sem sikerült elérnie nyitó hétvégéjén, A bébisintér kevesebb pénzből készült és éppen hogy sikerült összeszednie 10 milliót. A stúdió azzal próbálta felhívni a produkcióra a figyelmet, hogy poszterekre kitett egy számot, amit akár fel is hívhattak az emberek. 400.000-en csörgették fel és hagytak üzenetet a rögzítőn, amelyeket aztán ki is tettek a vígjáték facebook oldalára. Ennek ellenére azért mégsem vonultak tömegével a mozikba, nemde? Tehát Jonah Hill megmaradhat továbbra is mellékszereplőnek, kivéve, ha a következő hetekben valamiért sokan szeretné megnézni a filmet.
Régebben bemutatott filmek: Az Alkonyat negyedik lecsúszott a harmadik helyre, ami ezúttal közel 8 millióval gazdagította bevételét. 10,8 %-kal termelt kevesebbet a Karácsony Artúr, remélhetőleg az ünnepek közeledtével szépen gyűjtögeti majd a milliókat, sajnos rosszul kezdett, így elég kevés az esélye arra, hogy profitképessé váljon. A Paramount hozzácsapott még 768 mozit a Hugo, a leleményes filmhez, nem hagyják veszni az igen sokba került Martin Scorsese családi mozit, megpróbálják kisajtolni belőle a lehető legtöbbet. 3,7 milliót szerzett a Táncoló talpak 2, ami már biztos, hogy Amerikában bukás, a Jack and Jill pedig 3 milliót termelt, Adam Sandler vígjátéka sem hozza a vártakat.
8 helyen adták a Young Adult filmet, 320.000 dollárt kasszírozott, ennél szebben telesített a Tinker, Tailor, Soldier, Spy, 4 moziból 301.000 dollárt gyűjtött össze.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
Cím | Hétvégi bevétel | Eddigi bevétel | Változás %-ban | Büdzsé | Info |
Szilveszter éjjel | 13,70 | 13,70 | - | 56 | |
A bébisintér | 10,00 | 10,00 | - | 25 | |
Hajnalhasadás | 7,90 | 259,50 | - 52,2 | 110 | |
Muppets | 7,07 | 65,83 | - 36,2 | 45 | |
Karácsony Artúr | 6,60 | 33,39 | - 10,8 | 130 | |
Hugo | 6,12 | 6,12 | - 19,0 |
| |
Utódok | 4,83 | 23,63 | + 0,9 |
| |
Táncoló talpak 2 | 3,75 | 56,85 | - 36,6 | 135 | |
Jack and Jill | 3,20 | 68,54 | - 40,3 | 79 | |
Halhatatlanok | 2,44 | 79,85 | - 45,3 | 75 |
Címkék: boxoffice
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.