Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Neeson és farkasok

2012.01.29. 20:00 koimbra 1 komment

 

Észak-Amerikai box office: Liam Neeson az elmúlt pár évben az akció és a thriller felé fordult és mint kiderült a közönség kíváncsi arra is, hogy egy idős fickó miképp oldja meg az ügyes-bajos, veszélyes helyzeteket. Az Ismeretlen férfi, az Elrabolva és még a Szupercsapat is húsz millió felett tudott kezdeni és most a The Grey is hozta a vártakat. Joe Carnahannal immáron a második közös munkája, a rendező nagyon megkedvelte a színészt, elmondása szerint ezentúl minél gyakrabban szeretne vele együtt dolgozni. A forgalmazónak mosolyra szaladhat a szája, az ORF első mozikba küldött darabja a Válogatott gyilkosok volt, amely csúnyán elhasalt a kasszáknál. Neeson farkasokkal és a hideggel való küzdelme a többségnek tetszett, az imdb-n 7,5-en áll, a Rotten Tomatoes-on 79 %-os az átlaga.

Katherine Heigl romantikus vígjátékokban (vagy effélékben) utazik, általában ugyanazt az oldalát mutatja, ami kezd kicsit unalmas lenni. Eddig mindig állt mellette egy színész, akivel veszekedhetett és romantikázhatott, A szingli fejvadász azonban már csak rá épült és össze is szedett 11,7 millió dollárt, ami nem túl eget rengető, ha pedig úgy vesszük, hogy egy sikeres regény alapján készült a produkció, akkor nyugodtan elmondható, hogy rossz eredmény. A közönségnem sem tetszik, a Rotten Tomatoes-on 3 %-on áll, elvileg hamar a süllyesztőben találhatja magát a film.

Sam Worthingtonból megpróbáltak sztárt faragni, keményen rajta voltak, de Terminátor, az Avatar és A titánok harca után nem sokat tudott elérni. Az adósság sem volt siker és a Texas gyilkos földje is észrevétlen maradt. Ezúttal a Borotvaélen thrillerrel próbálkozott, hiába vetítették közel 3000 moziban csak 8,3 millió dollárt sikerült összekaparnia. Gyászos. A 42 milliós költségvetést nem tudja teljesíteni, ezzel azt hiszem meg is van az év első olyan filmje, amelyre rásüthető, hogy bukta.

Régebben bemutatott filmek: Az Underworld negyedik része úgy-ahogy tartotta magát, a felezés teljesen természetesen, az sem lett volna meglepő, ha nagyobbat zuhan. Jelenleg 45 milliónál jár, ezzel máris beérte a harmadik rész bevételét, a második felvonás 10 nap után 44,6 milliónál tanyázott, tehát ha tartja magát a film eljuthat 60 millió felé is. Közel 29 %-kal hozott kevesebbet a Rém hangosan és irtó közel, a jelölések megtették a hatásukat, az Utódokat pedig megtámogatták még pár mozival, így erőre kapott. Sajnos mélyrepülésbe kezdett a Haywire, egy erős felezés után 15 milliónál pihent le. Áthaladt a 200 milliós vonalon a Mission Impossible, Cruise utoljára 2005-ben, a Világok harcánál találkozhatott ezzel a számmal.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

The Grey

20,00

20,00

-

20

 Előzetes

Underworld 4

12,50

45,12

- 50,6

70

Előzetes , tv spot 

A szingli fejvadász

11,75

11,75

-

-

 Előzetes

Red Tails

10,40

33,78

- 44,6

58

 Előzetes , jelenetek 

Borotvaélen

8,30

8,30

-

42

 Előzetes

Rém hangosan...

7,14

21,10

- 38,9

-

Előzetes

Utódok

6,55

58,84

+ 176,1

20

 Előzetes

Csempészek

6,50

56,40

- 46,0

25

Előzetes

Szépség és a Szörnyeteg 3D

5,34

41,14

- 39,1

-

Előzetes


Haywire


4,00


15,27


- 52,5


23

Az első 5 perc,  előzetes 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr813970877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tony_Stark 2012.01.30. 19:50:45

The Grey film nekem nagyon bejött! jó a sztori eleinte azt hittem csak a farkasok lesznek az ellenfelek,de szinte az egész Alaszkai természet! nagyon bele tudtam élni magam a filmbe!
Az Underworld 4...hát nagyot csalódtam benne bár már a trailerben lévő 4 méteres farkasember eléggé el vette a kedvemet! :(
süti beállítások módosítása